
Schuller Gabriella: Hogyan hat?
Párhuzamos hatásesztétikák a kortárs magyar színházban
A szubjektumra és valóságra vonatkozó nézetek átalakulása többek között a színészi test színpadi használatának megújítását is maga után vonta.

A szubjektumra és valóságra vonatkozó nézetek átalakulása többek között a színészi test színpadi használatának megújítását is maga után vonta.

Kényelmes gondolat, hogy a színész arcán az az érzelem látszik, ami illik a szövegéhez, a színpadi helyzetéhez. Erről a kényelemről, a színházi gondolkodásról, látásról, játékról és észleléséről beszélgetett Zsótér Sándor és Jákfalvi Magdolna.

Horváth Csaba rendezéseire jobbára a fizikai színház megnevezést használjuk. Így azt hihetnénk, hogy színészeit is elsősorban testi adottságaik teszik alkalmassá arra, hogy vele dolgozzanak. Az interjúból azonban kiderül, jóval többet követel a színészeitől: fokozott koncentrációt, fegyelmet, szellemi rugalmasságot, és mindenekelőtt a sablonos kifejezőeszközök, gesztusok, a pszichorealista szerepépítés helyett új és összetett – a tértől, a […]

A színházi élő szerepléshez képest többszörösen mediatizált, plánokkal, vágásokkal továbbformált filmszínészi munka tétjére éppen ez a kölcsönkapcsolat enged rálátást – vagyis annak a firtatása, hogy hogyan keretezi, erősíti, netán gyengíti vagy roncsolja a filmstílus a színészi expresszivitást, jelenlétet.

…a színész egóját a személyisége váltotta fel a színpadon. A hitelesség színházában a színész sokkal inkább a személyiségével van jelen, ezáltal tud túllépni az elhitetés elvén, a szerepjátszáson, a figura egyszerű megtestesítésén.

…a földre rántja Shakespeare álomvilágát a rendezés.

Most Miskolcon Béres Attila rendezett a darab súlyához, jelentőségéhez méltó előadást, bár a feltétlen szükségesnél talán kissé hosszabbat.

A hiteles díszlet élő karakterei, az apró részletek kimunkálásában örömét lelő szellemes rendezés „eladja” a kicsit hosszú, izgalmával nem vérnyomásemelő, ugyanakkor morbidan eleven problematikájú színművet.

Minden körülöttünk, kézzelfogható közelségben játszódik. És mire azt éreznénk, Platonovka vagy Vojnyicevka lakóiként szamováros-vodkásüveges, fecsegős falusi idillben néma szemtanúi vagyunk szomszédaink vagy gazdáink életének, jön mindig egy szünet, és az előcsarnokban szóló Boney M megzavar.

A háromtagozatos Győri Nemzeti Színház idei évada ebben sem különbözik a korábbiaktól.

Míg az NDT 2 táncosai minden értelemben XXI. századi jelenségek, honi pályatársaikat nézve egyebek mellett azon merengtem, a múlt század melyik évtizedénél akadt el a tű a sercegő bakelitlemez barázdáiban.

A közelmúltban a Jurányi Háztól a Marczibányi Térig, a Müpától a hétvégi tömegrendezvények haknijaiig igyekeztem minél többféle (tánc)nyelven megszólaló, gyerekeknek szóló táncelőadást megnézni.