Kényelmes gondolat, hogy a színész arcán az az érzelem látszik, ami illik a szövegéhez, a színpadi helyzetéhez. Erről a kényelemről, a színházi gondolkodásról, látásról, játékról és észleléséről beszélgetett Zsótér Sándor és Jákfalvi Magdolna.
Horváth Csaba rendezéseire jobbára a fizikai színház megnevezést használjuk. Így azt hihetnénk, hogy színészeit is elsősorban testi adottságaik teszik alkalmassá arra, hogy vele dolgozzanak. Az interjúból azonban kiderül, jóval többet követel a színészeitől: fokozott koncentrációt, fegyelmet, szellemi rugalmasságot, és mindenekelőtt a sablonos kifejezőeszközök, gesztusok, a pszichorealista szerepépítés helyett új és összetett – a tértől, a […]
A színházi élő szerepléshez képest többszörösen mediatizált, plánokkal, vágásokkal továbbformált filmszínészi munka tétjére éppen ez a kölcsönkapcsolat enged rálátást – vagyis annak a firtatása, hogy hogyan keretezi, erősíti, netán gyengíti vagy roncsolja a filmstílus a színészi expresszivitást, jelenlétet.
…a színész egóját a személyisége váltotta fel a színpadon. A hitelesség színházában a színész sokkal inkább a személyiségével van jelen, ezáltal tud túllépni az elhitetés elvén, a szerepjátszáson, a figura egyszerű megtestesítésén.
…a földre rántja Shakespeare álomvilágát a rendezés.
Most Miskolcon Béres Attila rendezett a darab súlyához, jelentőségéhez méltó előadást, bár a feltétlen szükségesnél talán kissé hosszabbat.
A hiteles díszlet élő karakterei, az apró részletek kimunkálásában örömét lelő szellemes rendezés „eladja” a kicsit hosszú, izgalmával nem vérnyomásemelő, ugyanakkor morbidan eleven problematikájú színművet.
Minden körülöttünk, kézzelfogható közelségben játszódik. És mire azt éreznénk, Platonovka vagy Vojnyicevka lakóiként szamováros-vodkásüveges, fecsegős falusi idillben néma szemtanúi vagyunk szomszédaink vagy gazdáink életének, jön mindig egy szünet, és az előcsarnokban szóló Boney M megzavar.
A háromtagozatos Győri Nemzeti Színház idei évada ebben sem különbözik a korábbiaktól.
Míg az NDT 2 táncosai minden értelemben XXI. századi jelenségek, honi pályatársaikat nézve egyebek mellett azon merengtem, a múlt század melyik évtizedénél akadt el a tű a sercegő bakelitlemez barázdáiban.
A közelmúltban a Jurányi Háztól a Marczibányi Térig, a Müpától a hétvégi tömegrendezvények haknijaiig igyekeztem minél többféle (tánc)nyelven megszólaló, gyerekeknek szóló táncelőadást megnézni.
…az alkotóknak történetmesélés helyett világot kell építeni, mégpedig úgy, hogy abba a gyerekek is bele tudjanak illeszkedni, már az előadás alatt, de utána is – hiszen a húsz-harminc perces előadást minden esetben közös játék követi.
