Hiába más a rendező, az előadásban jócskán benne van a Szputnyikra igencsak jellemző őrület is.
Végül – és szerencsére még nem tartunk a másfél óra felénél sem – a néző elfeledkezik magáról, és belefeledkezik a nonszenszbe, a két színész virtuóz játékába.
Egy biztos: Oleg Zsukovszkij vérbeli színész. Ez abból is látszik például, ahogyan szép következetesen belerendezi magát előadásaiba.
A Béjart Ballet Lausanne jelenlegi vezetője nagyon diszkréten csempészi műsorra saját alkotását.
Pontosan jár Korsunovas órája, de nem úgy, mint a miénk: hol megáll, hol szaporán ketyeg – kizökkent idő hajtja.
Ha valaki kiment a Globe-ban sörért, nem veszítette el a fonalat.
Ebben az esetben a patentok jobban pattannak, mint a poénok.
És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem.
Két előadás van, amelyet e sorok írója – a zsűri munkáját nem kritizálva, hanem kiegészítve – hiányol a díjazottak közül.
