Napról napra

…az Alföldi rendezte előadásban az „ismeretlennek” arca, személyes története lesz (még ha ez a történet paradox módon az identitásvesztés lehetőségének univerzális fabulájáról szól is), Vajdai előadásában a színre vitt „másik” tökéletesen hiányzik, és éppen hiánya által van jelen, a társadalmi előítéletek és a különféle érzelmi projekciók képzik meg őt.

Tatabányai félévad teltházas kamara-, és a gigantománba hajló túlméretezettség miatt erősen foghíjas nagytermi előadásokkal. Kiegyensúlyozott műsorpolitikával, sok erénnyel, egyáltalán nem erőtlen társulattal.

Bár Móricz Zsigmond neve áll a színlapon, a miskolci előadás autonóm mű. (…) Rusznyák Gábor határozottan ragadja ki a regény szövetéből és teszi az előadás vezérfonalává a magyar-zsidó viszony, illetve az antiszemitizmus kérdéskörét.

A Tévedések vígjátéka által, még inkább: ürügyén, időből, térből kiszakítottan, laboratóriumi körülmények között, irányított fókusszal veszi vizsgálat alá a társulattal először, de eredményesen találkozó Bocsárdi László a boldogság megtalálásának lehetőségét.

A Borisz Godunov nem a hatalmi konfliktus megjelenítése, hanem a társadalmi-politikai manipuláció ábrázolása miatt lehet alkalmas alapanyag az aktualizáló, áthallásokat teremtő rendezői koncepció számára.

Ödön von Horváth élesen metszett figurái, cselekményfordulatai ugyanis, ha nem óvatos a rendező, könnyűszerrel beleragadhatnak a didaktikusság, és ezzel a direktség csapdájába. Gáspár Ildikónál ezt önkéntelenül felerősíti olykor az aktualizálás szándéka.

Ahogy a GOLD-ban, a SACRE-ban is valamiféle anyagiságot kell keresnünk. Ha az előbbi a térből bomlott ki, vagy azzal állt összefüggésben, akkor az utóbbit az időhöz való kapcsolatában érdemes vizsgálnunk.

Marthaler olvasatában az előadás kezdetétől fogva a megszokott játékhagyománytól eltérő Lulut látunk: a játékos, életteli, gyermekien természetes femme fatale helyett egy zárt, magába forduló, valamilyen terhet magával cipelő nőt.

…ha olyan színházi gondolkodókkal folyik párbeszéd, mint Romeo Castellucci vagy Heiner Goebbels, akiknek rendezései és filozófiája arra inspirálják az embert, hogy ő maga is az igazság nyomába eredjen: kiderítse, lehet-e a színház az igazság helye.

Callas ugyanis, akit egy remek táncos, Aleszja Popova alakít, mindvégig ott libeg, lebeg a színpadon. Szinte mint egy szellem, mint egy árnyék, olyan könnyedén.

Adorjáni Panna (1990) író, kritikus, Budapesten él Antal Klaudia (1990) kritikus, Budapesten él Berecz Zsuzsa (1980) dramaturg, fordító, művészeti és közösségi programok szervezője, Budapesten él Gajdó Tamás (1964) színháztörténész, Budapesten él Gáspár Ildikó (1975) dramaturg, rendező, Budapesten él Geréb Zsófia (1990) színház- és operarendező, Berlinben és Budapesten él Szemessy K inga (1989) tanár, kommunikációs munkatárs […]

Köszönjük, hogy ennyien megtiszteltek minket a bizalmukkal! Független kritikus-mentorálási pályázatunkra több, mint negyven jelentkezés érkezett, ezért a megfontolt döntés érdekében a döntéshozatal kissé elhúzódott, elnézést érte. A Színház folyóirat szerkesztősége és lapunk közeli munkatársai most tizenhárom jelentkező számára tudnak folyamatos mentorálást biztosítani a következő egy évben, és idővel publikálási lehetőséget is. Ugyanakkor senkit sem szeretnénk […]