Pontosan jár Korsunovas órája, de nem úgy, mint a miénk: hol megáll, hol szaporán ketyeg – kizökkent idő hajtja.
Ha valaki kiment a Globe-ban sörért, nem veszítette el a fonalat.
Ebben az esetben a patentok jobban pattannak, mint a poénok.
És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem.
Két előadás van, amelyet e sorok írója – a zsűri munkáját nem kritizálva, hanem kiegészítve – hiányol a díjazottak közül.
Vida Virág: Vetített koreográfiák – Táncfilmek Los Angelesben
Az 5. Dance Camera West Film Festivalról
A fesztivál rövidfilmjei igen eltérő megközelítésben jelenítik meg a táncot és a mozgást.
Európában is példátlan, hogy egy fesztiválon pár nap leforgása alatt Schönberg-, Berg- és Richard Strauss-operákat mutassanak be
Kornya István a Miskolci Operafesztiválon bírta szóra a Mózes és Áron karmesterét és rendezőjét, valamint A bibliai út színpadra állítóját.
Tasnádi megjegyezte, hogy a diákok általában érzékenyebben reagálnak a stilizáció és realizmus váltakozására.
A Tízparancsolat felolvasóestjén nem kiáltok színpad után, ezek a szövegek csupán hallgatva is önálló egészek.