Markó Róbert: Nehogy túlbonyolítsa

Pálffy Tiborról

Pálffy páratlanul testtudatos színészete mellett korlátlan ura hangjának is.

Herczog Noémi: Embervágóhíd

A Reflex Fesztivál két Oreszteia-előadásáról

Mert a rendezők magukon szűrték át a szövegeket, s a nekik fontosat emelték ki. Lehet, reflexből.

Kutszegi Csaba: Pőrén pörögve a parkban

Beszélgetés Nagy Marival A parkról

Az igazi művészet, az ütős-hatós anyag, a tuti fix, a nagyon jó képes az érzékek felszabadítására.

Koltai Tamás: Fesztiválfélidő Egerben

Nem kevesebbről van szó, mint annak a kérdésnek a felvetéséről, hogy miért élünk

Stuber Andrea: Nő egymás közt

A hét asszonya - Nemzeti Színház, Kaszás Attila Terem

Életre keltője, Csákányi Eszter alighanem a világ összes asszonyát mélyen ismeri, és megragadóan el tudja játszani.

Markó Róbert: Színház az egész

A Reflex Fesztiválról

A helyi színművészek egy része napközben sofőrré, kísérővé, szervezővé lényegül át. Vagy ahogy névkártyájukon áll: házigazdává.

Kutszegi Csaba: Egy a háromból

Három az egyben - Gárdonyi Géza Színház, Eger

Útkereső, fiatal társulat esetében kifejezetten elismerésre méltó, ha már az első három, saját erőből készített alkotás között akad olyan, amely markáns arculat megtalálását ígéri.

Kutszegi Csaba: Kortárs tánc a boncasztalon

A 2-1/16 milliméter bemutatója

André Breton műtőasztala megtelt, már nem bír el újabb kacatot.

Tarján Tamás: A recesszió már a Nemzetiben van

A park - Nemzeti Színház

Kissé tördelt, egyenetlen, de jelentős darabot méltó formátumban prezentáló, komoly kaliberű előadás született a Nemzeti Színház deszkáin.

Nánay István: Bocsárdi

A hatvan éves Tamási Áron Színház - Második rész

Egy évtizeden át harmóniában dolgozott együtt Nemes Levente színész-igazgató és az új utakat kereső művészeti vezető.