Jászay Tamás: Tojáséj

INK – Dimitris Papaioannou vendégjátéka a Nemzeti Színházban (9. MITEM / Színházi Olimpia)

Egy komoly szakembernek nem illik ilyet írni, de miért ne tehetném: rajongani mentem a Nemzeti Színházba Dimitris Papaioannouért. És bár végül becsapva korántsem éreztem magamat, mégis azt gondolom, a görög mágus hozott is ajándékot, meg nem is.

Zsigó Anna: A 74-es számú pár

Emma Dante: A csalogányok tangója – Nemzeti Színház (9. MITEM / Színházi Olimpia)

A színlapról kiderül, hogy emlékek mozaikjait sorjázza egymás után ebben a kétszereplős szerelmi történetben, így nem véletlen talán, hogy az emlékek a nézőből is az emlékezés gesztusát hívják elő.

Artner Szilvia Sisso: Emberkert és boszorkányüldözés

2in1 kritika: The Garden: Lordess; Teatr A Part: Még négy – TESZT Fesztivál, Temesvár

Szerencsére az idei TESZT fesztiválon is akadtak kényelmetlen előadások, amelyek kibillentették a komfortzónájából a nézőt. Ilyen volt a két nonverbális, korhatáros előadás: a The Garden néven futó német csapat Lordess című kortárstánc- és a lengyel Teatr A Part Még négy című mozgásszínházi produkciója. Mindkettő a nemi identitásra fókuszált, különböző módokon.

Dögei Mátyás: Sokszínűség a maximumon

TESZT Fesztivál – Temesvár

A 2023-as temesvári TESZT fesztivál programjának rendkívüli sokszínűsége a nemzetköziségén túl a produkciók formanyelvének változatosságából és az előadások eltérő színvonalából következett. Láttunk több izgalmas, néhány egyenesen életre szóló kísérleti előadást, de pár olyat is, amiről nehéz megmondani, hogy férhettek be a programba.

Boros Kinga: Színház to go

2in1 kritika Temesvárról: Det flyvende teater: Sirály – TESZT; Basca Színház – Rimini Protokoll: Cargo Berlin–Temesvár

Május végi temesvári színházprogramomat tervezve klassz ötletnek tűnt társítani egymással „a repülős” meg „a kamionos” előadást. Előbbi, a dán-olasz koprodukcióban megvalósuló Sirály a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) nemzetközi válogatásában szerepelt, utóbbi, a Rimini Protokoll temesvári Cargo-remake-je négyszer is ment a fesztivál hete alatt, de nem annak műsorán.

Nem vagyok versengő alkat

Balsai Mónival Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Többnyire a Liza, a rókatündér címszerepével vagy a Válótársak sorozat elviselhetetlen, rosszmájú, idegesítő Tamarájával azonosítják. Balsai Móni a színházat illetően a kitartó újrakezdők táborát erősíti. Tizenéves korától színházi stúdiókban edződött a színészi pályára. Nincs ugyan főiskolai végzettsége, a tehetségéhez, a kisugárzásához nem fér semmi kétség. Győrben végigjárta a fiatal színésznők „iskoláját” a sokféleség jegyében, majd…

Jenei Péter: Tengerparti sirató

A trójai nők – Wybrzeże Színház, Gdańsk, Lengyelország – Nemzeti Színház (9. MITEM / Színházi Olimpia)

Valószínű, hogy 2018-ban sem a rendező, Jan Klata, sem alkotótársai nem sejtették, hogy pár éven belül mennyire aktuálissá válik a gdański Wybrzeże Színházban bemutatott előadásuk. De mivel az idei MITEM fesztiválon két feldolgozását is láthattuk Euripidész Trójai nők című drámájának, talán mégsem véletlen egybeesésről van szó, hanem benne volt a levegőben, hogy a darabot többen…

Urbán Balázs: Kegyetlen, vidám játék

A megesett hercegnő története – A nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátéka (9. MITEM / Színházi Olimpia)

Amikor a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház legutóbb a MITEM-en járt, az Eiffel Műhelyház még szinte épülőben volt, alkalmilag nyitott csak meg, hogy helyt adjon Silviu Purcărete különleges, nagyszabású Faust-víziójának. Azt az előadást nehezen lehetett volna más budapesti színházi térben elképzelni, ami a mostani vendégjátékról, A megesett hercegnő történetéről azért nem mondható el, még akkor…

Somorjai Réka: A beleszületettség dilemmái

2in1 kritika: Rothadó madarak; Hét krajcár – Független Színház Magyarország

„Nagyon könnyű jóllakottan beszélni az éhezőkről, ugyanolyan könnyű gazdagként szépen beszélni a szegénységről” – mondja Sabin Gherman egy Szőcs Gézának adott interjújában. A különféle kisebbségek hiteles színpadi megjelenítése sokszor nem jut túl az illusztráláson, éppen ennek az illusztratív megoldásnak az „elkerülése” miatt is izgalmas a FüSzi két – megalakulásához képest is – új előadása, a…

Fancsali Kinga: Úgysem érem keresztül

2in1 kritika: Lev Tahor – Tiszta Szív – Gólem Színház; Van egy ország – Katona József Színház

Mi érdekli manapság a fiatalokat? Azaz miről gondolják úgy, hogy érdemes egy alkotófolyamat tárgyává tenni? A Van egy ország és a Lev Tahor – Tiszta Szív című előadások alkotóinak szilárd véleményük van arról, amit színre visznek, ezt pedig hol elrejtik, hol felmutatják, csak úgy, a játék kedvéért.