Bazsányi Sándor: Szép új világ, mechanikus narancslével, avagy a biopolitikán túli bioetika esélyei a Táp Színház szerint

A szexualitás története – TÁP Színház / Jurányi Ház

Számos érvényes, bár nem feltétlenül szívderítő leírását ismerjük a valóságunknak. Ezek egyikét A szexualitás története című vállalkozás szerzőjétől, Michel Foucault-tól kapjuk, aki a mindenkori hatalomgyakorlásnak kiszolgáltatott szexualitás biopolitikai mátrixán belül kereste az egyén szabadságának, azaz szabadságelvű szexuális döntéseinek és viselkedésformáinak a hagyományait és lehetőségeit (társadalomtudósként és magánemberként is). Egyrészt ebből – a Lestyán Attila által…

Ady Mária: Férfiúról szól

Dekameron 2023 – Budapest Bábszínház

Azt beszélik, öt percig sem bírja ki, hogy senki legyen. Muszáj megpróbálnia győzni, de gyűlöl veszíteni. Felmorzsolódik az őt szerető nők között, mint görög hős darabokra tört szobra, síkjaira esett kubista festményalak, történeteiben, megszépített-kiszínezett meséiben élő, nagyra nőtt gyermek. Félni kell tőle, és dajkálni kell, rettegni és eligazítani őt. Magánya és nárcizmusa kegyetlen, szánni, talán…

Valahogy meg kell oldani az embernek a szenvedélyét

Horgas Ádámmal Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Az orwelli disztópiától (1984) az Adyról és szerelmeiről szóló szenvedélyes filmszínjátékon át (Elfogyni az ölelésben) a virtuóz komédiáig (Teltház) műfaji sokszínűség, eredeti vizuális, összművészeti megoldások jellemzik Horgas Ádám rendezéseit. Író, rendező, producer minőségében az online tér kihívásait, lehetőségeit is kiaknázza, a Digital Producer kitalálójaként alkotói csapatot épít. Úttörő vállalkozásokról, színházi forradalomról, Zoli bohóc csodálatos, filmre…

Turbuly Lilla: A sült szalonna illata

Utazás az éjszakába – Stúdió K Színház

O’Neill drámája 1941-ben íródott, de csak a halála után kerülhetett nyilvánosságra. A szerző döntése érthető: a dráma ihletője ugyanis saját családja volt. A zsugori vállalkozóvá lett valamikori színész apa, a morfiumfüggő anya, az alkoholizmus felé a legjobb úton haladó, szintén színész fiú és költői lélekkel megáldott, tüdőbeteg öccsének egyetlen napja fájdalmas élveboncolás. Egy egymást egyszerre…

Útitársak

Szerzői lapemlékezet 7.: Spiró György

Megszámoltuk: 1494 szerzője volt a Színház folyóiratnak 55 év alatt. Brutálisan nagy szám, magunk sem hittük volna, hogy a folyóirat körül évtizedek alatt felgyülemlett szellemi kör ilyen hatalmas. Ennek fényében máris elenyészőnek tűnik az a több mint két tucat szerzői lapemlékezet, amellyel a Színház nyomtatott kiadását honlapunkon is elbúcsúztatjuk, párhuzamosan az utolsó, szintén a folyóirat…

Török Ákos: Egymásra hangolva

OOTTHHOONN – XI. kerület, magánlakás – Trafó

Somló Dávid munkái jól behatárolható körben mozognak: a résztvevőket különböző irányból érkező hangokkal veszi körbe. Szabad- vagy zárt téren, kisszobában vagy a Széll Kálmán téren, az előadókra applikált vagy a résztvevők által mozgatott hangszórókkal, ilyen vagy amolyan hangok: egészen más élmény, mégis ugyanannak a variációi. Vass Imre előadásait ezzel szemben nem lehet egy szálra, talán…

Rihay-Kovács Zita: Hogy jutottunk idáig?

A független előadó-művészeti szféra elmúlt 15 éve az állami támogatások tükrében

2022. december 30-án a kormány rendeletben módosította a 2023. évi költségvetést, ennek keretében a Kulturális és Innovációs Minisztériumot 34,2 milliárd forint, a Nemzeti Kulturális Alapot 913 millió forint befizetésére kötelezte. A döntés miatt a független színházak és táncegyüttesek működési támogatásának keretösszege 36%-kal, 773,3 millió forint összegről 495 millióra csökkent (ebből 315 millió a budapesti, 180…

Somorjai Réka: A belső univerzum képei | Mentorprogram

Kárpáti Péter: Égi Testek – a Freeszfe Színházcsináló osztályának vizsgaelőadása

A Titkos terembe érkezem. Láthatóan körvonalazott nézőtér nincs, csupán a tér felosztottságára utaló gesztusok. Elfoglalom a helyemet egy félreeső ládán. A földön párnák, a falaknál kanapéágyak, az ablak két oldalán hokedlik. Ülőalkalmatosság szinte bármi lehet. Néhány megvilágítatlan sarok, kifeszített, színes égősor, limlomok. Láthatóan hosszú évek alatt felhalmozott tárgyak ezek, amelyek iránt furcsa nosztalgiát is érzünk.…

Útitársak

Szerzői lapemlékezet 6.: Pethő Tibor, P. Müller Péter, Schuller Gabriella

Megszámoltuk: 1494 szerzője volt a Színház folyóiratnak 55 év alatt. Brutálisan nagy szám, magunk sem hittük volna, hogy a folyóirat körül évtizedek alatt felgyülemlett szellemi kör ilyen hatalmas. Ennek fényében máris elenyészőnek tűnik az a több mint két tucat szerzői lapemlékezet, amellyel a Színház nyomtatott kiadását honlapunkon is elbúcsúztatjuk, párhuzamosan az utolsó, szintén a folyóirat…

Dömötör Adrienne: Korszakokon átívelő feudális viszonyok

Élve megégetve – boszorkánytéboly – Szegedi Nemzeti Színház, Kisszínház

Bár a dráma helyenként szövegszerűen is megidézi a szegedi boszorkánypereket, az alkotóktól távol áll a historizáló szándék: a szereplők modern nyelven szólalnak meg, manapság is ismerős helyzetekben forgolódnak, és a darabot átszövő szarkazmus is mai fogantatású.