„Mindig rámcsodálkoznak…”

Homonnai Katalinnal Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Volt már utcakölyök és király, kislány vagy éppen despota színházigazgató. A Stúdió K Színház alkotóközösségének egyik húzóneve, aki ért a bábok nyelvén, és természetesen hozza magából a kortalan, időtlen, nemileg behatárolhatatlan karaktereket is. Homonnai Katalin számára gyerekkorától egyértelmű volt, hogy az átváltozások művészetét választja. Fodor Tamást tekinti a mesterének, több mint 25 éve tagja az…

Doma Petra: Pallók közé szorítva

Misima Jukio: Az égő ház – Forte Társulat/Szkéné Színház

Hiraoka Kimitake, művésznevén Misima Jukio (1925–1970) hazánkban legfőkébb különc, botrányosnak számító élete, illetve regényei (Egy maszk vallomásai, Véres naplemente, Az aranytemplom) révén lehet ismert a nagyközönség előtt, valójában azonban számos területen alkotott. 2014-ben a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg drámakötete Jámbor József szerkesztésében. A Barátom, Hitler és Madame de Sade híven tükrözi azt a műfaji…

Gáspár Ildikó: (Szem)tanúk – Witnesses

Robert Wilson: Oidipusz – Nemzeti Színház

Az erős fény, ami szembe világít, elvakít. És mégis vonz minden embert (gyereket), hogy a napba nézzen. Talán mert a napba nézni metaforikus aktus: az igazság elvakító és elviselhetetlen fényébe emeljük tekintetünket, és amint megpillantjuk, el is sötétül minden, elveszítjük a látás képességét. A megvilágosodás pillanata azonos a megsemmisülés pillanatával. A napvilágra jövetelé a sötétségbe…

Rényi András: Organikus, kreatív

Lábán Rudolf-díj: Angelus Iván életműdíjának laudációja

Az egész magyar kortárstánc-szcéna nevében tiszteleg ma kuratóriumunk az iskolateremtő, sőt iskolaalapító mester és gondolkodó, Angelus Iván előtt azzal, hogy életműve elismerésének jeleként átnyújtjuk neki a 2021-es Lábán-különdíjat. Úgy érezzük, hogy a tizenöt év, amely az első Lábán-díj átadása óta eltelt,  nemcsak a díj presztízsét és ismertségét alapozta meg, de arra is feljogosítja a kuratóriumot,…

Hogyan játsszunk színházat a Freeszfe Kollektíva akciósorozata után?

Halász Péter-díj 2020

Amikor májusban először megneveztük a 2020-as Halász Péter díjazottat, még így fogalmaztunk: „…különdíjjal szeretnénk elismerni azt az akciósorozatot, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közössége 2020. szeptember 1-jén indított az intézmény autonómiájának megőrzése érdekében.” A kollektív alkotás sajátosságaiból adódóan már akkor sem volt könnyű precízen megfogalmazni, hogy ki/k is ennek a díjnak a tulajdonosa/i.…

Králl Csaba: A szabadpedagógus

Lábán Rudolf-díj: Lőrinc Katalin életműdíjának laudációja

Ne kerteljünk, fel volt adva a lecke. Táncos pályára lépni ezzel a névvel, és a hozzá kapcsolódó páratlanul gazdag apai és anyai szellemi örökséggel – csak egy volt az első megugrandó akadályok közül Lőrinc Katalin fordulatokban bővölködő karrierje során. Iskolaalapító és balettigazgató apa (Operaház, Állami Balett Intézet) Lőrinc György személyében, balettmester és főiskolai tanár anya,…

Puskás Panni: Maszturbatív írás és világmegváltás

Roberto Bolaño: Vad nyomozók - Radnóti Színház

„Belano azt mondta, hogy ezt elbasztuk, csak azért találtuk meg Cesáreát, hogy aztán elhozzuk számára a halált” – írja Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényében. Kelemen Kristóf rendezésének ez a részlet az egyik leglényegibb eleme.

Lénárt Gábor: 18-as karikázó

Frivol – Átrium 

Alföldi Róbertnél a színház otthon van. Ha azt akarja, hogy nevessünk, nevetünk, ha drámai csendet akar, az lesz, ha bevon a játékba, amelyben épp egy színpad nagyságú torz valóságban látjuk a jelent, megtapsoljuk magunkat. Mindehhez most új műfajt talált ki, a frivoljátékot, mely érzékenyen reagál a közéletre, de szatírája nem torpan meg a „cukrozott epénél”…

Gabnai Katalin: Pózok és sündörgések

Káli holtak – Katona József Színház, Kamra

Rég volt ilyen. Kis időre lebénultam az ijedtségtől, amikor a szerkesztőség felkért ennek az előadásnak a megnézésére. Halogattam volna még, mert magam előtt is igyekeztem titkolni, hogy Térey Jánosnak ezt a Jelenkor Kiadónál 2018-ban megjelent könyvét úgy egyharmadánál abbahagytam, s nem is szándékoztam kézbe venni a későbbiekben. Nem voltam büszke olvasói kudarcomra, hisz annyian írták,…

Ardai Hanga: Miénk a világ (!), meddig cipeljük (?)

Pass Andrea: Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon – Három Holló

A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon bemutatójára éppen annak a hétnek az utolsó napján került sor, amikor diákok ezrei végre abban a reményben térhettek vissza az iskolákba, hogy most már (határozatlan időre) ott is maradhatnak. Ebben a derűlátó hangulatban érkezett meg a közönség is budapesti Három Holló kávézó-bár-színház bejárata elé. Általános felszabadultság, nevetgélés, ismerősökbe…