Ismered azt a játékot, amikor addig ismételgetsz valamit, amíg az értelmetlenné válik? Na, pont ez történik a Katona József Színház A politikusok című előadásában a politikusok szóval.
Cseicsner Otilia: A megváltó humora patikamérlegen
A sírás (A sejtés) – A Schauspielhaus Zürich vendégjátéka a Miskolci Nemzeti Színházban (Színházi Olimpia)
A német nyelvterületen folyamatosan foglalkoztatott Dömötör András rendező március 30-i nyilvános posztjában hívta fel a figyelmet a színházszakmai közönséget feszítő ellentmondásra: „[…] a színházi olimpia szakmai értelemben egy aránytalan zsibvásár. Látványpékség, limuzinbérlés pár kétesen euforikus órára.” Ugyanakkor valóban „[ö]röm, hogy például Marthaler vagy Castellucci előadásai, ha megkésve is, de elérkeznek Magyarországra”. Christoph Marthaler rendezése megérkezett,…
Mészáros Máté nem mindennapi pályát futott be táncosként: a Szegedi Kortárs Balett tagja volt, majd tíz éven át Európa vezető kortárstánc-együtteseiben táncolt. Mióta ismét itthon él, bár még nem zárult le az előadói karrierje sem, elsősorban független koreográfusként és pedagógusként találkozni a nevével. Legutóbb a SÍN Művészeti Központban mutatta be Máté és én című rendhagyó…
Gabnai Katalin: Feszítsd meg!
Robert Icke: A Doktor – A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása a Nemzeti Színházban (9. MITEM / Színházi Olimpia)
Sokféle vágy viszi színházba a nézőt. De idővel rájön, fontos, hogy egy-egy előadás előtt kellőképpen kiüresítse magát. Ha jól ismert műből születik a produkció, sőt, látott is már belőle vagy féltucat bemutatót, első feladata elhessegetni ezeknek még az emlékét is. A legjobb, ha nem vár el semmit, csak arra vigyáz, hogy koncentrált állapotban legyen, amikor…
A (relatív) közelmúltban nemegyszer szerepelt opera a Katona műsorán: a Poppea megkoronázása (2020) vagy a Puccini-átirat, A bajnok (2016). Nem valószínű tehát, hogy bárki meglepődött, amikor az évad beharangozójában megpillantotta Az istenek alkonya címet Wagnertől. A nagyszabású tervet azonban keresztülhúzta az élet, és végül csak egy szokványosabb választás, egy Csehov került bemutatásra Tarnóczi Jakab rendezésében.
Halász Tamás: Szürreality
Peeping Tom: Triptichon – Nemzeti Táncszínház (9. MITEM / Színházi Olimpia)
A MITEM és a Színházi Olimpia programjának keretében vendégszerepelt a Nemzeti Táncszínházban egy régi kedves, neves ismerős: a Gabriela Carrizo és Franck Chartier által 1999-ben alapított belga Peeping Tom társulat egy hajdani, kivételes sikerű vendégjáték-sorozat után tért most vissza Budapestre.
Fórum-e a színház? Ment-e színházi előadásokkal előrébb a világ? Avagy: mi a színház társadalmi szerepe?
Új e-dráma: kortárs ukrán drámák – John Freedman előszavával
Jelena Asztaszjeva: Érzelmek szótára háború idején, Andrij Bondarenko: Túlélő-szindróma, Oleszja Morhunec-Iszajenko: Hosszú séta
Az itt bemutatott három szerző egyaránt annak a reneszánsznak a példaértékű képviselője, amely az ukrán kultúrában a háború kezdete óta kibontakozott. Andrij Bondarenko filozófus és újságíró, de igazi hivatása a drámaírás. Oleszja Morhunec-Iszajenko díjnyertes filmrendező, producer, emellett író. Jelena Asztaszjeva korábban könyvesbolti eladóként és olvasószerkesztőként dolgozott, az utóbbi időben azonban szerzőként is letette a névjegyét…
Gergics Enikő: A jaguárkirálynő nem válogat
Hajdu Szabolcs: Legközelebbi ember – Radnóti Miklós Színház
Pakolni jöttek a telezsúfolt házba, de a lomtalanítást végül el sem kezdik, és a közöttük lévő emberi viszonyokban sem sikerül igazán rendet tenni. A gyűjtögetés és a halogatás körei, akárcsak az elhallgatások és felcsattanások, ismerősek a néző számára, a Legközelebbi ember szereplői mégis sokáig eléggé távoli emberek maradnak.
Ma este adják át a Trafóban a legjobb hazai kortárstánc-előadásért járó független szakmai díjat, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.