Napról napra

Valószínű, hogy 2018-ban sem a rendező, Jan Klata, sem alkotótársai nem sejtették, hogy pár éven belül mennyire aktuálissá válik a gdański Wybrzeże Színházban bemutatott előadásuk. De mivel az idei MITEM fesztiválon két feldolgozását is láthattuk Euripidész Trójai nők című drámájának, talán mégsem véletlen egybeesésről van szó, hanem benne volt a levegőben, hogy a darabot többen […]

Amikor a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház legutóbb a MITEM-en járt, az Eiffel Műhelyház még szinte épülőben volt, alkalmilag nyitott csak meg, hogy helyt adjon Silviu Purcărete különleges, nagyszabású Faust-víziójának. Azt az előadást nehezen lehetett volna más budapesti színházi térben elképzelni, ami a mostani vendégjátékról, A megesett hercegnő történetéről azért nem mondható el, még akkor […]

„Nagyon könnyű jóllakottan beszélni az éhezőkről, ugyanolyan könnyű gazdagként szépen beszélni a szegénységről” – mondja Sabin Gherman egy Szőcs Gézának adott interjújában. A különféle kisebbségek hiteles színpadi megjelenítése sokszor nem jut túl az illusztráláson, éppen ennek az illusztratív megoldásnak az „elkerülése” miatt is izgalmas a FüSzi két – megalakulásához képest is – új előadása, a […]

Mi érdekli manapság a fiatalokat? Azaz miről gondolják úgy, hogy érdemes egy alkotófolyamat tárgyává tenni? A Van egy ország és a Lev Tahor – Tiszta Szív című előadások alkotóinak szilárd véleményük van arról, amit színre visznek, ezt pedig hol elrejtik, hol felmutatják, csak úgy, a játék kedvéért.

Gianina Cărbunariu a romániai színházi szcéna egyik legizgalmasabb figurája. Színházi aktivista, író, rendező, színházigazgató. Boros Kinga dramaturggal való együttműködése nem új keletű. Első közös munkájuk a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban 2009-ben bemutatott dokumentarista színházi produkció, a magyarok és románok együttélését tematizáló 20/20 volt.

A jelenlegi kultúrpolitika tendenciózusan zárja el az állami támogatást a független előadóművészek, társulatok elől. A helyzet drámai, sokkal drámaibb, mint bármikor korábban. Az NKA elsorvasztva, a működési támogatások drasztikusan megcsapolva, a kulturális taót helyettesítő pályázatok végeredménye arcátlanul szakmaiatlan, politikailag elfogult és teljességgel átláthatatlan döntéshozatalra vall. Ha nem történik valami csoda, ősztől ilyen, és ehhez hasonló […]

Egymás mellett a Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) új első évfolyamának bemutatkozása és a Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra alkotópáros A kimondhatatlan jókedv játéka című előadása beszédes ívet húz. Akár egy disztópikus életpályamodell.

„Az előadásnak nem kell arról szólnia, amiről a darab, szólhat az ellenkezőjéről is. Egy olyan korban, melyben […] újdonságot nem a művek, hanem előadásaik jelenthetnek, […] ez szükségszerű fejlemény.” Fodor Géza a rendezői színház operai működésének elvét summázó sorait („A »jelmezes koncert« dicsérete”, idézi: Almási-Tóth András, Az opera – egy zárt világ, Budapest: Typotex, 2008) […]

Kettő, illetve három színésznő tragikus sorsát mutatták be a CSET Feszt két új premierjén. A személyes történeteket sokan tabuként vagy legalábbis szigorúan magánéleti kérdésként kezelnék, Szalontay Tünde és Csernus Mariann azonban engedik látni és láttatni legfájóbb sebeiket. Öngyógyítás? Önmarcangolás? Lezárás? Emlékezés? Figyelemfelhívás? Mind egyben. Megrendítő bemutatók születtek.

A tavalyi Anyacsak1 Fesztivál után az idei CSET Feszt alkalmával a programszervezők tágabb kontextusba helyezték a szülő-gyerek kérdést: az általam látott szombathelyi vendégjátékban, a Kutyabajban és Helen Crevel (UK) Palánta / Seedling című hanginstallációjában valóban megjelennek a fesztivál hívószavai, a család, az egyén és a társadalom kérdésekkel teli kapcsolata, középpontban a felelősségvállalással.

Míg tavalyi fesztiválján a Jurányi elsősorban az anyaság kérdését helyezte a középpontba, 2023-ban a CSET Feszt a család, egyén, társadalom tágabb címszavai köré épült. Háromrészes kritikai csokrunk első részében a tematikus rokonság okán egy fesztivál-előadást rendhagyó módon az Átrium egy friss premierjével párosítottunk.

Amerikai–magyar együttműködésben megvalósuló projektünk II. évadában továbbra azt vizsgáljuk, hogyan közelíthető meg a PC (political correctness, politikai korrektség) kérdése az előadó-művészetek területén. Mit jelent a diverzitás, és hogyan jelenik meg? Kik ma az előadók, az írók, a rendezők? Hogyan egyeztethető össze a művészeti szabadság a sokféleség etikai követelményével? Fontos és aktuális témák ezek, amelyeket amerikai […]