Bogya Tímea Éva: Negatív berögződés 

Réti Iringó: Hatás alatt – Jurányi Ház

A Hatás alatt azt a struktúrát mutatja fel, amiben megtörténhet a verbális és fizika abúzus. (…) Felmutatja az ismétlődő, generációkon átívelő sémákat, amelyek átörökítik az agressziót. Az előadás mind színházilag, mind társadalmilag fontos, mert ahhoz, hogy változtatni tudjunk, azt is meg kell értenünk, hogyan lesz valakiből áldozat vagy bántalmazó.

Gabnai Katalin: Az emlékezet fonnyadása ellen

Spiró György: Főtitkárok – Katona József Színház, Kamra

Történelemórák makogásai és rejtjeles családi beszélgetések révén rögzült csak a fiatalokban pár név, akik most élő figurákként lépnek elénk. Le is bénulunk kissé. Ez a mi dermesztő örökségünk, a zsibbasztó hit ijesztő hagyománya.

Nánay István: Lehet-e visszatérni?

Melancholy Rooms – zenés magány nyolc hangra – Katona József Színház

Elrontott életek. Beteljesítetlen vágyak. Múltba révedés. Reménytelenség. Egyéni és kollektív sorsok egymásmellettisége. Zenés látványszínház, briliáns és fegyelmezetten alázatos színészi alakítások.

Szoboszlai Annamária: Groteszkbe oldott harmónia

Hód Adrienn / Hodworks – Unusual Symptoms / Theater Bremen: Harmonia

Hód Adrienn és a Hodworks már dolgozott az Unusual Symptomsszal, a Theater Bremen rezidens tánctársulatával. Pár éve a Coexist című munkájukat láthatta a Trafó közössége, a mostani darab címe Harmonia. A kettő közös metszete két szó: az elfogadás és a tolerancia. De míg a Coexist leplezetlenül provokatív (és nem feltétlenül toleráns), addig a Harmonia nem…

I’m in a perpetual state of learning

PC TALKS 2.: Gideon Lester in conversation with Laszlo Upor

In our upcoming project of American – Hungarian collaborations we would like to deal with the problem of how to approach the question of PC (political correctness) when it comes to the performing arts? More and more debates are centred around ”diversity” and how diversity appears in the performing arts: who are the performers, directors,…

Szakadatlan tanulás az életem

PC TALKS 2.: Gideon Lesterrel Upor László beszélgetett

Új, amerikai – magyar együttműködésben megvalósuló projektünkben azt vizsgáljuk, hogyan közelítsük meg a PC (political correctness, politikai korrektség) kérdését az előadó-művészetek területén. Egyre több a vita a diverzitásról és arról, hogyan tudna megjelenni a diverzitás az előadó-művészetekben. Kik ma az előadók, az írók, kik a rendezők, világszerte és Magyarországon? Mi a helyzet a reprezentáció problémáival?…

Dézsi Fruzsina: A Gonosznak van igaza

2 in 1 kritika: Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita; Tartuffe (Molière nyomán szabadon) – Miskolci Nemzeti Színház

Színházkísérletek politikára kis- és nagyszínpadon – ez lehetne az alcíme annak a tanulmánynak, amely a Miskolci Nemzeti Színház friss bemutatóinak igen vaskos közéleti vonásait helyezné előterébe. Merthogy Woland és Tartuffe mellett felsorakozik itt a teljes magyar elit, sőt még a kocka is fordul egyet: kivételesen ők húzzák a rövidebbet.

Nagy Klára: Kelet-ázsiai valóságok Bécsben

Ho Rui An – The Economy Enters People; Toshiki Okada / chelfitsch, Teppei Kaneuji – Eraser Mountain – Kunsthalle, Bécs

Anyagilag kisemmizett emberek a vérfürdőt is vállalják a jobb élet reményében. Így lehetne összefoglalni az elmúlt két év zajos sikerét, az Oscar-díjas Élősködőket, és a netflixes Squid Game-et. Mindkét produkciót dél-koreai alkotók készítették, így talán a nagyközönség számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy a kelet-ázsiai gazdasági csoda micsoda társadalmi poklot hozott létre.

Új e-dráma: Miodrag Ilić: Casanova Don Juan ellen

Varga Iván előszavával

A darab letölthető INNEN Varga Iván: Casanova Don Juan ellen Két nőcsábász, két felfogás szembeállítása és konfrontációja: az egyik oldalról az életteli szenvedély és örök nemi vágy, a másik oldalról a duhaj bujaság és a férfiúi fölény. Ezúttal az öregedés és az elmúlás tragikomikus perspektívájában. Egy cseh kastély könyvtárának mélyén a legendás Casanova ifjúkori kalandjairól ír…

Tompa Andrea: „Könyörgök, hagyja abba!”

Orosz színház(iak) háború idején

A háború az orosz színházi közeget nemcsak sokkolta, de sok szempontból szétdúlta, talán még jobban megosztotta. Felmondások, kirúgások, hűségnyilatkozatok, petíciók, Putyinhoz írott könyörgő levelek, elmaradt ünnepségek, összevont színházak, sorra lemondott külföldi vendégjátékok. Az egyes színházi ember megnyilvánulásai, az események óránként jelennek meg a legbátrabb orosz kritikus, Marina Davidova által főszerkesztett Tyeatr oldalán „színház a háború…