Napról napra

A Budapest Bábszínház idei első két bemutatója nem is különbözhetne jobban egymástól: az Ország Lili Stúdióra szabott, kortárs meséből készült A szomjas trollban csak egyetlen bábszínész van a színpadon, számtalan bábtechnika társaságában; ezzel szemben a hatalmas apparátust mozgató klasszikus mese, a Hamupipőke alkotói egyedül árnyjátékot alkalmaztak. Az egyikben az északi mitológia marcona alakjai, trollok, manók, […]

Jobban vagytok, ugye? – teszi fel az kérdést Wojtek (Kövesi Zsombor) Mayának, a sógornőjének (Petrik Andrea), és Larsnak, a sógorának (Telekes Péter), akik három hónappal korábban vesztették el a kisbabájukat egy otthonszülés során. Nyilván nincsenek jól, viszont mindenki beleszól abba, hogyan kellene jobban lenniük.

„Az egésznek semmi értelme nem volt, de legalább egy jót röhögtünk rajta. Pont, mint az életen.”

A Loupe Színházi Társulás és a Rózsavölgyi Szalon is független, nem állami fenntartású színházak. A csupán egy éves Loupe hangosan hirdeti is függetlenségét, még az előadás végén is elmondja Molnár Áron, hogy a társulat állami pénzeket nem fogad el (bár ez független színházként nem lenne követelmény), de tény, hogy a Loupe bevételi forrását tekintve a […]

A kritikusok szeretnek kötözködni, ezért is színházi kritikus és nem színházi simogató a szakma neve, de van úgy, hogy az ember bármennyire próbálkozik, nem tud belekötni egy előadásba – ilyen a Katona legújabb sufnis bemutatója, a Sárszeg is.

„Kedves Liliomfi úr, én ellenállhatatlan szenvedélyt érzek a színészethez” – olvashatjuk Szigligeti Ede művében a teátristába habarodott Kamilla kisasszony dagályos vallomását, akitől viszont Liliomfi azonnal a kisasszony bájos növendékéhez, Mariskához fordul a kérdéssel: „És Mari kisasszony?” A lelkes válasz pedig: „Ó, én is.” Ez az egyetlen mondat, amely vegytiszta pátosszal szól a Vígszínház előadásának legvégén.

Pallagi Melitta tíz éve a Stúdió K Színház tagja, függetlenként kezdte, és az is maradt, mondhatni lételeme a függetlenség. Nem függ sem a közösségi médiától, sem a kritikáktól, magánéletét féltve őrzi, személyes ügyeit nem tálalja ki. Feltűnően szerény, érzékeny és sérülékeny, mint egy igazi színész.

A kiskamaszoknak ajánlott Médea gyermekei egy válás feldolgozása a gyerekek szemszögéből. Mi derül ki alulnézetből, a falon átszűrődő veszekedésekből, apa elköltözéséből, anya hangulatingadozásaiból, a kissé esetlen nagynéni megjelenéséből? A darabot a pesti felnőtt közönség két évtizeddel ezelőtt a Kolibriben Novák János rendezésében is láthatta – az eredeti mű átiratát most drámapedagógiai foglalkozással kiegészítve állította színpadra […]

A Székely Csaba–Sebestyén Aba–Cári Tibor alkotóhármas nem ismeretlen a magyarországi közönség előtt: a Radnóti Színház joggal nagy sikerű 10 című produkcióját is ők jegyzik. 2018-ban magasra tették a lécet – és ezt a marosvásárhelyi Az igazság gyertyáival nem sikerült megugrani.

A pelikán a keresztény szimbolikában az önfeláldozás allegóriájaként jelenik meg. A magyar protestáns felekezetek ikonográfiájába beépült madár a legenda szerint előbb halálra csipkedi követelőző fiókáit, majd e fölötti bánatában a harmadik napon felsebezve mellkasát, saját vérével támasztja fel őket. A kereszténységgel csak élete vége felé megbékélő Strindberg gúnyosan kiforgatja a címben szereplő szimbólumot, ez a […]

Amit Keresztury hiányolt a regényben, „a vallomás őszinteségét, bűntudatát vagy dacát, sorsszerűségét vagy lázadását, egyértelműségét és véglegességét”, azt az átdolgozó és rendező Zsótér Sándor és a dramaturg, Ungár Júlia – négy ragyogó színész segítségével – meg tudta adni a nézőknek a Trafó nagytermében.

Két közösségi színházi előadás: az egyik a pályaelhagyó, pontosabban a státusztörvény után (vagy ellenére) is pályán maradó pedagógusok helyzetét világítja meg, a másik a kivándorlásról, a külföldön való boldogulásról szól. Az alkotók között van átfedés, segítették egymás munkáját. A résztvevők pedig a műfajnak megfelelően kívülről érkeznek a színházba, hogy ott sorsukról, traumáikról, érzelmeikről beszéljenek a […]