Van-e értelme közösségi színházat csinálni, miközben olyan sok jó színész van, akiket színpadon nézhetünk? Milyenek ezek az előadások, amelyek személyesen fogalmaznak magukról és a közösségükről – ahhoz képest, hogy nem is színészek játszanak bennük? Nyilván bárki megmutathatja színházi formában is, amit erre érdemesnek gondol, és ami mások érdeklődésére is számot tarthat, hiszen az egyéni mintáink…
Heinrich von Kleist sohasem volt igazán kibékülve a hatalommal. Az eltört korsó című vígjátékában végig egy mázas korsóról beszélnek, de egy cserépedény nyilván nem váltana ki ekkora indulatot, a szerző sokkal inkább a hatalommal való visszaélést vizsgálja. Szombathelyen október elején Tárnoki Márk rendezésében került színpadra a darab.
Párizsi lány egy pszichiátriai csoportterápiáról (Tok-tok) a házasélet buktatóit ízlelgető friss házas egy New York-i tetőlakásból (Mezítláb a parkban), naiv, elnyomott vidéki asszony a rendszerváltó évek Magyarországáról (Redőny). László Lili változatos karaktereinek néhány legutóbbi állomása az Orlai Produkció égisze alatt. Szerethetőség, humor, intenzitás dolgában nem szenved hiányt a harminc felé közeledő színésznő.
A Másik Produkció január 21-i bemutatója a 2015-ös menekültválság idejére repít vissza. A varjúkirály című előadás Jászberényi Sándor azonos című kisregényének adaptációja, amely az RS9+ Vallai Kertben látható.
A tavalyi Lehár: Giuditta-bemutató kapcsán írtam arról, hogy kíváncsi lennék, mit szólna az erősen wagneriánus müncheni közönség, ha valaki Wagnerhez nyúlna ilyen markánsan, ahogy Marthaler tette Lehárral. Mundruczó Lohengrinje François-Xavier Roth vezényletével azonban úgy tud innovatív lenni, hogy közben szolgálja a zenét.
„A nevetés – diadalének: a pillanatnyi, újonnan fölismert fölény kifejeződése”. Nem szó szerint idézem Marcel Pagnol, a francia író és filmrendező Jegyzetek a nevetésről című írását, de igazat adok neki, s míg a bejutásra várók sorában állok, az ő definíciója kapcsán méltányolom az est alkotóinak címadását. Tudnak ők valamit. Tudják, hogy amikor a metróban elhangzik…
Bertolt Brecht drámái továbbra is a magyar színházi repertoár meghatározóan fontos darabjai, amelyek a legcsekélyebb mértékben sem látszanak avulni. Népszerűségüknek persze számos más oka is van, de ezek közé bizonyosan nem tartozik az, mennyire gondoljuk érvényesnek és alkalmazandónak Brecht szintén meghatározó jelentőségű színházelméleti téziseit.
Úgy tűnik, Andrei Şerban rendező egy ideje felfedezte magának „a brit színház nagy reménységeként” emlegetett angol drámaírót és rendezőt, az 1986-ban született Robert Icke-t. 2022 márciusában a Kolozsvári Állami Magyar Színházban mutatták be Şerban rendezésében Icke Oidipusz-átdolgozását, az év végén pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban rendezte meg az angol szerző egy másik…
A szatirikus karakterek banális problémákkal küzdenek, végtelen vitákba bonyolódnak művészetről, humanizmusról, erkölcsről. Fiatalok, naívak és szenvedélyesek, hisznek önmagukban és a kultúrában. Az egésznek mégis van egyfajta apokalipszis előtti, feszült atmoszférája. Eltúlzott mozdulatokkal, indokolatlan gesztusokkal szórakoztatnak minket, a groteszk játék szinte elfeledteti velünk a mindezek alatt megbúvó hideg valóságot. Ők annak a nemzedéknek az ifjúsága, akiknek…
Don Juan csábít, Molière megbotránkoztat, s mi lenne csábítóbb a Pécsi Nemzeti Színház premierjére érkezőknek egy kellemes megbotránkozásnál? – juthat eszünkbe elsőre. A január 21-én bemutatott előadás azonban bőven kínál új, más értelmezői lehetőségeket a fentieken túl.
