Egyáltalán nem örülök, ha valami nem tetszik, és még kevésbé szeretem ezt megírni. Ilyenkor mindig lelkiismeret-furdalásom van, és azt remélem, kiderül, hogy tévedtem. Kisebb veszteség az emberiségnek, ha egyedül én tévedek, másfél-két órányi befogadás után, mint ha egy csapat hetekig, hónapokig együtt dolgozó ember.
Ismerve a hazai viszonyokat, valószínűleg rengeteg támadás is érné a társulattal sok időt töltő, vele empatikussá váló kritikust. Rádai Andrea Embedded criticism: beágyazott kritika című írása lapunk januári számában jelent meg. A benne felvetett kérdésekre a márciusi számban Bérczes László és Stuber Andrea reagált.
Személy szerint én még mindig a „csak a nézőtéren” kritikusi pozíciót tartom ideálisnak.
A beágyazott kritikát sokan úgy látják alkalmazhatónak, hogy a kritikus tanúja (esetleg részvevője) a színházi alkotói folyamatnak, és erről is ír.
Tarján írásai nem fecsegősen megnyerőek vagy jófejkedők, hanem tömörek, elemzőek és lényegre törők. Mintegy védjegyük a sűrített, meggyőző erejű, váratlan költői képek használata…
A leggyakrabban hangoztatott „kritikaellenes” vádak egy része szubjektivizmust és általánosítást takar, ezáltal könnyen cáfolható. Más részük sok igazságot hordoz, és továbbgondolásra érdemes…
Egyszerűbb rossz szándékot feltételezni a másik emberről, mint tudomásul venni a különbözőséget, és a saját tévedésünk lehetőségét.
Ma kizárólag klikkek vannak, és ennek megfelelően beszélnek az előadásokról. Elég hamar jutottunk ide a rendszerváltás után.
A kritikus egyik alapvető képessége kell legyen, hogy felismerje az igazit, és megkülönböztesse a jól mímelőtől…
Jó, ha valaki vállalja, amit gondol, ellenben sokszor érzem azt, hogy sok írás trendek mögé áll, hogy nem mer mást gondolni, mint amit illik – azt ugyanis szinte mindenki tudja, hogy épp melyik író, rendező, színész a menő. Ez a fajta gyávaság gyakran jellemző a kritikára.
Sokszor alig megfogalmazható, mit tartalmaz egy előadás, amelyben a szöveghez képest eleve sokkal több csatorna működik.
Én azt várom a kritikától, hogy legyen nyitott, mély, önmagán túlmutató, kíváncsi, érzékeny. Ugyanezek az elvárásaim magammal szemben is – szerintem kritikát ugyanúgy kell írni, ahogy művészetet csinálni.
