Szántó Judit: Négy akárki és a hősök tere Angyalok Amerikában - Nemzeti Színház Buzit, zsidót, mormont nézhetünk metaforának is.
Lőrincz Ágnes: Azok a függönyök A kolozsvári Hedda Gablerről - KRITIKA Ibsen drámája arról a magányról szól, amelytől rettegünk.
Urbán Balázs: Egy válogató emlékiratai II. A POSZT-válogatásról Szerencsére születtek olyan előadások is, melyekben a jelentéshez jól megválasztott és érvényesen működtetett nyelv is társult.
Koltai Tamás: A képzelet tere Andrei Şerban Életrajz című könyvéről Şerban színházi nyelvét és gondolkodását kezdettől fogva a hagyományos realista-naturalista útról való letérés motiválja.
Koltai Tamás: Kolozsvár, Európa A kolozsvári Interferenciák Fesztiválról A román színház – ellentétben a magyarral – világszínház, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház is már régóta az.
Török Tamara: Álmok és illúziók Török Tamara Andrei Şerbannal beszélget Brook a legfontosabb mesterem, de Grotowski is nagy hatással volt rám.
Karsai György: Komikus elemek a tragikum szolgálatában A Három nővérről A Prozorov-ház kifosztott, üres tér (mintegy illusztrációul Peter Brook örök érvényű színházelméletéhez)…
Karsai György: Lear anyó Karsai György Andrei Şerban Lear királyáról A Lear királyt csupa női szereplővel előadni nagy ötlet. Hogy pontosabb legyek, nagy ötletnek tűnik.
Herczog Noémi: Nevető Csehov Három nővér - Nemzeti Színház - KRITIKA Ezúttal is a három szőke nővér vadul vibrál, beleértve a vénlány Olgát is…
Markó Róbert: Folyamatos viszonylagosság – viszonylagos folyamatosság Lear király és a Rosencrantz és Guildenstern halott gyulai előadásáról - KRITIKA … mindkét produkció alapkoncepciója miatt kritizálható leginkább.
Tompa Andrea: Egy túl alázatos főhajtás Tompa Andrea a Suttogások és sikolyokról Forgatáson vagyunk tehát, „film a színházban”, s a micisapkás Bogdán-Bergman irányítja az eseményeket.
Koltai Tamás: Nothing but Chekov Andrei Şerban Ványa bácsija - KRITIKA Kolozsváron, tavaly decemberben a közönség végignevette az előadást, értette, amit lát, nálunk – október 23-án – csak kevesen követték azt az érzelmi hullámzást, amely megkísérelte magával ragadni őket.