Napról napra

Az egész magyar kortárstánc-szcéna nevében tiszteleg ma kuratóriumunk az iskolateremtő, sőt iskolaalapító mester és gondolkodó, Angelus Iván előtt azzal, hogy életműve elismerésének jeleként átnyújtjuk neki a 2021-es Lábán-különdíjat. Úgy érezzük, hogy a tizenöt év, amely az első Lábán-díj átadása óta eltelt,  nemcsak a díj presztízsét és ismertségét alapozta meg, de arra is feljogosítja a kuratóriumot, […]

1979: a Stúdió K-ban már nincs szükség rám, belátom, eljövök, kiköltözöm a közösen épített házunkból, és bő fél évig gondolkozom, hogyan tovább. Egy Elek Judit-film kezdetben első (végül ezredik) asszisztenseként egy forgatókönyvet viszek Händel Edithez, és miután átadom, megkérdezem a híres balettművésznőt: gyerekkoromtól mozgok, elég ügyes vagyok, torna, színház, tanítottam is színészeknek mozgást, ha netán […]

Művészeti iskolák vizsgaelőadásait megtekinteni többek között azért nagy élmény, mert a néző olyan friss energiákkal és lelkesedéssel találkozhat, ami nagyon hamar ki tud veszni a szereplőkből, amint kikerülnek az alma mater védőburkából az előadó-művészeti szcéna farkastörvények alapján működő porondjára.

Angelus Iván iskolájának tanítványai kortársak, tehát mindig a jelenre reflektálnak, most három felvonásban – két táncdarabbal és egy tárlatvezetéssel.

Milyen szerepe lehet az ország táncéletében egy nemzeti táncszínháznak? Milyen művészeti/szakmai elvek mentén érdemes működnie egy ilyen nemzeti intézménynek?

Az első reakció a döbbeneté, a veszteségé, a sokszínűség helyére pöffeszkedő egyféleség veszélyétől való félelemé, mely a szabad gondolkodást és önkifejezést megannyi kulturális területen fenyegeti.

Angelus Iván, a Budapest Kortárstánc Főiskola vezetője az elmúlt 35 év tanúsága szerint mindig előre menekült, amire szükség is volt, hiszen Magyarországon a kultúr- és oktatáspolitika (már ha volt ilyen egyáltalán) sosem hordozta igazán a tenyerén a magánkezdeményezéseket. A jelenlegi kormányzat – a maga bölcsődétől a felsőfokú oktatásig kiterjesztett központosító, „államosító” akaratával – pedig egyenesen […]

Míg Amerikában és Európa egy részén az 1950-es évektől a tánc új, posztmodern nemzedékének köszönhetően egyre szélesebb körben terjedtek az improvizációs módszerek a táncalkotásban és a táncoktatásban, addig ez Magyarországon sokáig kifejezetten lenézett és nemkívánatos műfaj volt. A nyolcvanas évek némileg szabadabbá váló művészeti légkörében kezdett először néhány alkotó komolyabban improvizációval foglalkozni, majd beépítette azt […]

Magyarország egyetlen független, nem állami fenntartású táncművészeti felsőoktatási intézménye a Budapest Kortárstánc Főiskola sokadszorra tartott év végi bemutatkozást a Trafóban, de először prezentálták az iskolát rendhagyó ünnepi műhely formájában. A Karácsonyi Kortárstánc Pikniken nyolc óra állt az érdeklődők rendelkezésére, hogy közelebb kerüljenek az intézmény szellemiségéhez. Nem volt nehéz.

Már a nyolcvanas évek végén csalódtam abban az állításban, hogy a mozgással nem lehet hazudni, mert a mozgás sem garancia az őszinteségre, önmagában nem okoz katarzist…