Napról napra

Az Anyegin alkotói abból indulnak ki, hogy a néző többször is jegyet fog váltani az előadásra – csak így lehetséges ugyanis, hogy minden szereplőt és helyszínt feltérképezhessen. Puskin művének egyes részeit más-más színész(ek) tolmácsolásában, más-más térben követhetjük, a kép pedig első nézésre közel sem lehet teljes, hiszen attól függően, melyik csoportba osztanak minket, különböző helyszínekre […]

Pakolódnak egymásra az ötletek, teszi bele mindenki a magáét, a sokféleség ellenére (vagy tán épp azért) hullámzó, de nem pulzáló az előadás, alaphangulata az anyegini burnout.

Ám a legnagyobb nevek árnyékában izgalmas rendezőegyéniségek húzódtak meg.

A falusi idill már nem is nosztalgia, csak populáris showműsor.

Ha lehetőség nyílik arra, hogy újra színpadra vigyük, az megint más dolog; akkor azon fáradozunk majd, hogy új rendezői szempontokat keressünk.

A részletező s egyúttal a részletek fölött negyvonalúan elsikló, lélektani realizmust és teátrális szimbolizmust könnyed gesztussal vegyítő Konwitschny, a mai operaszínház fenegyerekeinek egyike kétségkívül jelentős formátum.

Az előadás terében szürreálisan keverednek a belső és külső valóság töredékei.