Napról napra

Ritka az a színházi este, amikor hazafelé azt dünnyögi az ember, hogy „No, akkor most megtanuljuk X vagy Y nevét!”. Időnként azért megesik. Abban, hogy az Átrium és a Mentőcsónak új bemutatóját látva, a tavalyi évben Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában végzett, s most – mondhatni – teljes fegyverzetben elébünk álló Kovács Máté […]

Műfaját tekintve tengerentúli one-man show, megformálását nézve – mostani állapotában – félig kész, óvatos, középeurópai standup-kabaré ez. Alcíme: „Egy este a Mindenhatóval”, főszereplője az Alföldi Róbert alakját ideiglenesen felöltő Teremtő, akit jelenleg két arkangyal, Mihály és Gábriel, azaz Varga Ádám/Kovács Máté és Ivanics Tamás kísér.

Különös ismertetőjele a humor, a jellegzetes orgánum és a szexepil. Az utóbbi években az Átrium a fő bázisa, ahol a viccestől a szívszorítóig, a társalgási vígjátéktól a musicalig változatos színekkel játszik. Hályogkovács módjára, különösebb ambíciók nélkül kötött ki a színészetnél, ami csak látszólag mond ellent annak, hogy mindent belepakol a szerepeibe. Karrier helyett izgalmas projektek […]

Intenzív színész, az igazságkereső „fajtából”. Míves, minden ízében kidolgozott alakításai a természetesség erejével hatnak a legkülönfélébb műfajokban. A kísérletezőtől a mindent játszó vidéki színházon és a többféle korszakot megélt Nemzetin át a Vígszínházig, az Átrium rekordnézettségű minőségi szórakoztató előadásaiig sokfelé tolta már Thália szekerét. Most éppen megint szabadúszó.

Úgy tűnik, hiába korszakos jelentőségű bázis és műhely a Jurányi. Nem számít, micsoda sikereket ért el az Átrium. Ahogy az sem mérvadó, mennyi fizető nézőt csalogat nézőterére a Nemzeti Színház, vagy miféle műsorpolitikát folytat az Újszínház. A tao megszüntetése, mint kulturális reform igazságtalan és átláthatatlan anyagi helyzeteket generált, viszont komoly politikai függést hozott létre. Kis […]

…egy nem tudom, ki által eldöntött, nem tudom, ki által aláírt, milyen céllal, milyen módon, kegyként osztogatott, leginkább kapcsolatokon, ideológiai egyezéseken alapuló, korrupt rendszerben vagyunk.

Adott egy kedves cím, egy vidámnak induló alaphelyzet, egy kicsit megszeppent színész, nézők, akik a színpadra lépve fontos vagy kevésbé fontos szerepet töltenek be az előadásban, rengeteg, egyszerű metafora és egy iráni szerző, aki a szövegén keresztül átveszi az uralmat a színész fölött és fölöttünk.

Olyan a játék dinamikája, mintha egy négykarú libikóka működését figyelnénk. Ki itt, ki ott kezd süllyedni, ki ezzel, ki azzal áll párba egy harmadik ellenében, s közben lelkileg levetkőződnek, pedig nem ezt akarták tenni.

Hogyan fogom ezt feldolgozni? – kérdezi kétségbeesetten a sokat tűrt Recsord Rables, Honoshország kulturális minisztere. Mintha csak a számból vette volna ki a szót – hasít belém a gondolat a nézőtéren –, hiszen ember legyen a talpán, aki vissza tudja adni azt az eszement tobzódást, amit Bodó Viktor és Mózsik Imre színpadra álmodott az Átriumban […]

A film rákérdez arra, hogy megszülethet-e a kapcsolat kultúrák, idegenek között, hogy képes-e bármilyen társadalom befogadó lenni? Ember-embert el tud-e fogadni? Az Alföldi-féle rendezés viszont kijelenti és bizonyítottnak veszi, hogy vagyunk mi, a normálisak, akik nyitottan és szeretetben élünk, és vannak ők, az abnormálisak, akik mind bolondok, és akikhez minekünk az égvilágon semmi közünk.

Szórakoztató magánszínházként működik tovább az Átrium, de társadalmilag érzékeny és fontos előadásokat tűz műsorára. Alföldi Róbert két előadást is rendez, Bodó Viktor jövőre csak itt dolgozik magyarországi színházban, Horgas Ádám Orwell 1984-ét viszi színre Bereczki Zoltánnal a főszerepben, Pass Andrea társadalmi aktivitásra buzdítja majd a fiatalokat, de lesz kiállítótér, Semmi konferencia és tévéműsor is a […]

Az előadás az önnön létére való rákérdezés álnaiv és többszörösen idézőjelbe tett gesztusával indul (…), de a játék során a kérdés minden irónia és önirónia ellenére is fokozatosan komollyá válik.