A mozgó testekkel térbe írt műalkotások, azaz a tánckoreográfiák megőrzésére, újjáépítésére, fennmaradására az elmúlt évszázadok során a legkülönbözőbb mértékben volt igény, szükség és lehetőség és alkotói szándék. A „konzerválásra” ez utóbbiaktól függően több kifejezés született: felújítás, átdolgozás, új betanulás, rekonstrukció – a szavak konkrét jelentése világos, ám az általuk jelölt értelmezési tartományok közti határok nem…
Alonzo King társulatát éppen húsz évvel ezelőtt láttam otthonában, San Franciscóban, a MOCA komplexumában. Idén novemberben, fennállásuk harmincötödik évfordulóján, túl egy európai turnén (amelynek egyik állomása hét hónappal ezelőtt Budapest volt[1]), Los Angelesben léptek fel a Beverly Hills-i Wallis Annenberg Center for the Performing Artsban. Alonzo King az elmúlt évtizedekben a maga útját járta, nem…
Mivel a művészeti alkotások tekintetében nincs standardizálható minőségi kritériumrendszer, a színházban zajló munkafolyamatok értékelése az eredményesség szempontjából teljesen szubjektív. A siker definíciója viszont általában nélkülözi a munkafolyamatokban részt vevő előadóművészek jólétének, testi és lelki egészségének a számításba vételét.
Székely Kriszta rendező balett-táncosnak indult, vonzotta a filmkészítés, majd egy nagyobb kanyar után színházi rendezőnek jelentkezett. Török-Illyés Orsolya családilag a színházhoz kötődött. Filmszerepeivel vált ismertté. Hajdu Szabolcs egyik filmjében rendezőt alakított. Kriszta eddigi egyetlen színházi szerepében operatőrt. Színpadról, filmről, női szerepekről SZÉKELY KRISZTA rendezővel és TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA színésszel MARTON ÉVA beszélgetett.
Béjart-nak a balettet forradalmian megújító dramaturgiai megoldásokat hozó totális táncszínházi művei rég eltűntek a színpadokról, ám gondolatai mit sem veszítettek érvényességükből – bár mintha a magyar balettélet valahol e béjart-i újító eszmék előtt tartana, hiszen nálunk a XXI. században is közismert irodalmi vagy mitológiai történetek uralják a repertoárt A vágy villamosától a Rómeó és Júliáig,…
Arthur Mitchell, akinek feketeként elsőként sikerült neves amerikai balett-társulatnál vezető táncossá felküzdenie magát, 1968. április 4-én éppen Brazíliába készül, hogy az amerikai kormány felkérésére ott alapítson balettiskolát, ám megtudja, hogy Martin Luther Kinget megölték. És Brazília helyett hazaindul. Mert otthon van feladata.
Társadalmi, történelmi és kulturális okokból is magától értetődő, hogy a főként a színes bőrű (balett-)táncosnőket[4] érintő diszkrimináció elsősorban az USA, nem annyira Európa tánc- és balettéletének jellemzője.
Jelenleg a pszichológia legtöbb irányzata azt vallja, hogy a szexuális zaklatás és a szexuális erőszak elsősorban a hatalommal való visszaélés különböző formáinak tekinthetők.[1] Ha a táncművészetet szociális közegként vizsgáljuk, akkor több olyan sajátosságot figyelhetünk meg, amelyek hozzájárulnak a zaklatás és az erőszak fokozott jelenlétéhez, kumulálják azt, növelik a látenciát, és csökkentik az ellenük való fellépés…
A panorámában szereplő igen eltérő egyéniségek mind egyetértettek abban, hogy a táncosok jó ideje elsősorban a művészi kíváncsiság miatt választják a külföldi karriert, a boldogulást idegenben.
Ma nem sokaknak adatik meg a lehetőség ilyen sokszínű repertoárt eltáncolni. Ám az, hogy a helyzetem ma kivételesnek tűnik, nagyon elkeserítő is. Azt mutatja, hogy egyre szűkül az a mozgástér, amiben a művészeknek módjukban áll kipróbálniuk magukat, hogy a társulatok egyre kevésbé vállalnak rizikót, ami igaz a repertoár összeállítására is.
