Koltai Tamás: Kolozsvár, Európa A kolozsvári Interferenciák Fesztiválról A román színház – ellentétben a magyarral – világszínház, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház is már régóta az.
Sz. Deme László: Őrület-magok A Nem tudni, hogyan előadásáról Mintha maga az őrület próbálna kibomlani az előadásban; nem mint tombolás, hanem mint a megbomlás, az elmozdulások finom szürrealizmusa.
Stuber Andrea: Önkívület Nem tudni, hogyan - Bárka Színház - KRITIKA Hogy rejlik vagy sejlik valami a kurkászó szöveg mögött, arról az előadásnak kellett volna meggyőznie.
Ugrai István – Zsedényi Balázs: Tükröm tükröm Ugrai István és Zsedényi Balázs a sepsiszentgyörgyi A mizantróp és Az utolsó tekercs vendégjátékáról Az árnyalatok hiánya, az egyetlen pontba sűrített mondanivaló koncentrált közlése a hibája tulajdonképpen mindkét sepsiszentgyörgyi produkciónak, és ez az oka annak, ha a közönség elfárad rajtuk.
Markó Róbert: Nehogy túlbonyolítsa Pálffy Tiborról Pálffy páratlanul testtudatos színészete mellett korlátlan ura hangjának is.
Markó Róbert: Színház az egész A Reflex Fesztiválról A helyi színművészek egy része napközben sofőrré, kísérővé, szervezővé lényegül át. Vagy ahogy névkártyájukon áll: házigazdává.
Nánay István: Bocsárdi A hatvan éves Tamási Áron Színház - Második rész Egy évtizeden át harmóniában dolgozott együtt Nemes Levente színész-igazgató és az új utakat kereső művészeti vezető.
Nánay István: A csoda A hatvan éves Tamási Áron Színház - Első rész Hosszú út vezetett a tájoló népszínháztól a mai művészszínházig.