Napról napra

A Csokonai Nemzeti Színházban lázas építkezések zajlottak az utóbbi években. Egyfelől nagyon is konkrét értelemben, hiszen átépítették az épületet, s emellett készült az új, modern, színházi komplexum – ám az építkezés igencsak elhúzódott (és ezalatt egy régi mozi lett az első számú játszóhely). De Gemza Péter igazgatói periódusa alatt változott, alakult, épült a társulat és […]

Dúskál a nincsben – ezt a címet adtam évekkel ezelőtt a Nincstelenekről szóló kritikámnak. Mármint hogy itt tényleg nincs más, csak a nincstelenség. A nincs van. Amennyiben a regényíró Borbély Szilárd önmagával és olvasóival kegyetlen nyelven, a pátoszmentes komorság, az örömtelen játékosság és az önkínzó irónia lidérces alakzatait halmozva dúskál abban a fullasztó világtapasztalatban, amelynek […]

Talán inkább: fájdalmak és közös felelősségek. Hiszen itt van egy közösség, amelybe a néző is beleértheti magát.

A társadalom sokfelé szakítottsága, a különböző csoportok és kultúrák közötti konfliktus kibékíthetetlensége, a múlttal való szembenézés képtelensége, a mélyszegénységben élők kilátástalansága mind olyan téma, amiről nagyon is érdemes ma – színházban – beszélni.

Áldozat a férfi, akit Fekete Ernő alakít, és akit a néző Szögi Lajoshoz köt, áldozat az író, Borbély Szilárd, akit szintén Fekete testesít meg, és a vádlott is, akit Tasnádi Bence visz színre.

A szöveghez és a jelenséghez – jelenetről jelenetre – adekvát és egyedi megoldásokat kerestek, melynek eredményeként adekvát és egyedi előadás jött létre…

Borbély Szilárd drámája olyan rég letűnt világba vezet vissza, amely – kemény törvényei dacára – a maihoz képest aranykornak számít.