Napról napra

A teremtett univerzum és a színház működtetésének „törvényszerűségei” hasonlóképpen folynak át egymásba, mint az első és a második jelenet: egymásba öltve, egymás által átmosva, Isten ürügyén beszélve színházról, a színház ürügyén pedig Istenről. Prospero kétszer rántja ki a „halcsontváz” oldalába vájt szekrénykéből, mint valamiféle szentséget rejtő tabernákulumból, magát A vihart (felismerhetően a Nádasdy-fordítást).

Pájer Alma Virág dinamikus elbeszélő és ötletgazdag bábjátékos; előadásában a fordulatos mese minden mozzanata egyszerűnek, magától értetődőnek mutatkozik.         

…egyértelműen kiderült, hogy egy szakmán belüli párbeszéd elindítására kiváló lehetőséget nyújt a vitaszínházi forma: sokkal rövidebb időn belül tud eljutni a beszélgetés a probléma gyökereihez, másrészt több szempont és vélemény tud elhangozni, mint egy kerekasztal beszélgetés során.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház idén ünnepli a huszonötödik születésnapját. Az intézmény élén a kezdetektől Novák János áll. Azzal fogadott, hogy a nagy összegzéseket szeretné elkerülni, mivel úgy gondolja, a huszonöt éves létezés önmagában is elég érv a színház létjogosultsága mellett. De annak örül, hogy az évforduló lehetőséget teremt új, kísérletező előadásokra és szakmai […]

Mindketten 2008-ban végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Fabók Mariann a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, ahonnan hat év után kilépett, azóta saját bábszínházával járja az országot. Bercsényi Péter a Budapest Bábszínházban töltött hét évad után szabadúszó lett, és számos, elsősorban független társulatnál játszik.

A bábszínház, sőt a bábművészet elméletének történetébe kell alámerülnünk, ha arra a kérdésre keresünk választ, miért is magától értetődő bábszínház és „élő” színház különállása, mi több, szembenállása a köznyelv, a kritikai diskurzus vagy akár az intézménystruktúra számára.

Összetett, folyton alakuló a magyar bábszínházi közeg, amely talán épp jelenleg megy nagy változásokon keresztül. Megújul a műfaj, és miközben a szakma egyre nagyobb figyelmet igényel, csak az a kérdés, megkapja-e.

Szilágyi Bálintnak nem ez az első rendezése, melynek az elmúlás a témája, eddig azonban ez a legérzékletesebb darabja a „lenni vagy nem lenni” közti különbség keresésének.

Alföldi arra helyezi a hangsúlyt, ami egy bábszínházban a legkézenfekvőbb: az ember bábszerűségére és a bábok emberszerűségére. Ezen pofonegyszerű, evidens tétel számtalan variációját zongorázza végig, mégpedig legtöbbször rendkívül szórakoztató módon.

Az (…) előadások rengeteg fantáziával nyúltak a kiindulópontként használt népmesékhez: az alkotók a saját ötleteikre-képükre gyúrták az alapanyagot, rávilágítva arra az alapigazságra is, hogy nem feltétlenül maga a mese, hanem a mesélés működteti a több évszázados történeteket és feldolgozásaikat.

A másik kérdésem, amely felmerült még az előadás előtt, az volt, hogy vajon élvezik-e még a munkájukat a L’art pour L’art tagjai, miután harminc éven keresztül gyakorlatilag ugyanazt csinálták.

Ilyet én egyetlen más hazai színházi fesztiválon sem láttam: az alkotók múlhatatlan figyelemmel kísérik a programot reggeltől estig, épp csak a saját előadásuk közben nem ülnek a nézőtéren.