Ilyet én egyetlen más hazai színházi fesztiválon sem láttam: az alkotók múlhatatlan figyelemmel kísérik a programot reggeltől estig, épp csak a saját előadásuk közben nem ülnek a nézőtéren.
Ez a nyelvi tágasság, kulturális sokféleség is erény. Nem „érteni” kell (a szavakat), hanem érzékelni a világ nagy, könnyű tágasságát.
…hiszen miért tartana be egy felelősen gondolkodó állampolgár egy olyan törvényt, mely a félelemből merít erőt, és mit sem segít az ország előrehaladásában.
A most következő bábszínházi gyerekelőadás szövegkönyve nem cuki.
De nemcsak azon – egyébként nyitott, érdeklődő – színházlátogatók szemhatárán esnek kívül a gyerekeknek játszó színházak, műhelyek, akik közelében éppen nem élnek alkalmas korú gyerekek. A hivatásos nézők, a színházi kritikusok többsége számára is periféria ez a terület, még akkor is, ha egyre rendszeresebben jelennek meg írások a különböző portálokon, folyóiratokban gyerekszínházi előadásokról.
… ez az az előadás, amelyre gender-szempontból bizonyára Kövér László is elégedetten rábólintana…
…ne csak hópiheként csapódjanak ide-oda az aforizmák, bölcsességmorzsák és vendégszövegek kavarta filozofikus szélben…
Lázár Ervin meséje gyönyörű díszletekkel és bábokkal elevenedik meg a színpadon: a seprűn lovagló boszorkányoktól kezdve a gondozatlan táltos lovakon át a gonosz sárkányig itt mindenki szép.
Az előadás bábos vonala magasabb minőségű színjátékos, zenei és énekes vonalánál. Nem egyszerűen bábmozgatásról van szó: báb- és bábu-filozófiáról.
…eldönthetetlen, hogy a hétköznapi és hétvégi – zömében az óvodás és iskolás csoportokat megcélzó ‒ dömpingben kinek is kell leginkább megfelelni.
A közelmúlt új fejleménye, hogy színházi alkotók nem pusztán irodalmi alkotásokat, hanem filmeket is színpadra adaptálnak.
Az életnagyságú figurák többnyire kötélen lógva himbálóznak, táncolnak, állnak talpra, vagy arról levéve sokszorozzák meg és rajzolják el a játszók személyiségét.
