Zümmög a légy, amíg le nem csapják. Halljuk mindkettőt, ami lehetne kedves teátrális geg – de több annál. Azért több, mert a lehető legérzékletesebben mutatja azt az alkotói szándékot, amely közel akarja hozni Csehovot a mai nézőkhöz.
Mintha maga a rendező igyekezne általa távol tartani magától Csehov darabját, melynek drámai erezete – úgy tűnik – nem hozta őt izgalomba. Vagy talán éppen mert nagyon is hatott rá, igyekezett a műből áradó érzelmi támadást kivédeni? Ehhez joga van. Talált is menekülőutat. Nem a darabot játszatta el, inkább csak eljátszott a darabbal.
Butuszov előadása egy eklektikus szabadvers a fentebbi kérdések margójára: dekonstruál, rekonstruál, perspektívát vált, játszik, parodizál, új regisztereket keres egy ismert kottában, hogy valami igazit találjon.
Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert […]
Sehol máshol nem fog tudni így megszólalni az előadás, ilyen hitelesen, mint Gyergyóban. Ami itt igazság, az egy vendégjátékon póz lesz. És mégis oly rokonszenves nekem a bátorság, amellyel az alkotók elfordulnak az (erdélyi, budapesti, bukaresti, európai stb.) szakma feltételezett elvárásaitól, és csinálnak egy minden értelemben gyergyói előadást. Ez a Három nővér nem attól „helyspecifikus”, […]
Az előadás fontos látványeleme a hátsó falon lévő angol felirat: „We are more than beautiful” (Több mint szépek vagyunk). Az enigmatikus sor (amelyet reklámszövegtől sorozatcímig sok mindenként olvashatunk) elindítja azokat az asszociációkat, amelyek a valóban szépre formált emberek vágyait vetítik ki: ők több mit szépek. Vagyis mik, milyenek? – tűnődhet a néző. Leendő gazdagok, leendő […]
Vasárnap délután mutatták be a POSZT Nyílt Fórum felolvasószínházi sorozatában O. Horváth Sári Lenni vagy nem című darabját Néder Panni rendezésében.
Mintha a világ megváltoztathatatlanságának azt az érzését élnék át a szereplők, amely a nyolcvanas évek Magyarországán sokaknak alapélménye lehetett.
A 10 éves K.V. Társulat különös formáció, két színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina vállalkozása, tehát inkább nevezhető társulásnak, mint társulatnak. Kortárs szövegeket állítanak színpadra, szinte mindegyik bemutatójuk magyar nyelvű ősbemutató. A kortárs szövegeken belül pedig a női témák, a párkapcsolati, családi drámák, gender-kérdések foglalkoztatják a társulat tagjait.
Évad, félévad, egy hónap. Mi mennyit mutat egy teátrumról? Milyen világkép és célkitűzések rajzolódnak ki egyik-másik intézményről néhány bemutató alapján? Felfűzhetők-e valamiféle egységes koncepcióra az adott időszakaszban látott előadások? A papírforma vagy a népszerűbbre hangolt mélyebb értelmezés érvényesül inkább a kecskeméti és székesfehérvári színpadokon? Többek között ezek a kérdések vetődnek fel a bemutatók részletes elemzése […]
Minden körülöttünk, kézzelfogható közelségben játszódik. És mire azt éreznénk, Platonovka vagy Vojnyicevka lakóiként szamováros-vodkásüveges, fecsegős falusi idillben néma szemtanúi vagyunk szomszédaink vagy gazdáink életének, jön mindig egy szünet, és az előcsarnokban szóló Boney M megzavar.
„Lehet, hogy sokaknak az az érzése, amit mi csinálunk, már nem is színház, nem is művészet. A Nórában van egy részlet, amikor Lindéné megkérdezi, milyen volt a tánc, mire Torvald azt feleli: »Hatalmas sikere volt, de a kelleténél több volt benne a természetesség. Úgy értem, kicsivel több, mint ami még szigorúan véve művészetnek nevezhető.« Ezzel […]
