Napról napra

Színházban jártam a minap. Bár gyanítom, sokan ezt az egyszerű állítást megkérdőjeleznék. Mert hát micsoda színház az, ahol egyetlen előadó áll csak a színpadon, és végig meg sem szólal? Megmondom, milyen: üdítően friss, izgalmas, érzéki és okos egyszerre. Átélhető, felkavaró, tragikus történetet mesél a Mining Stories, persze humorral, mint a legjobbak, de olyan eszközökkel, mint […]

Agyafúrt, nagyon okos ember ez a Rabih Mroué. Engem például olyan elegánsan ejtett át, hogy észre se vettem. Két előadása, a Sand in the Eyes és a 33 RPM and a Few Seconds (utóbbiban alkotótársa Lina Saneh), talán az ál-dokumentszínház fogalmával írható le legpontosabban.

Miközben Ronen rendezőként a külső megfigyelő szerepében volt jelen, aki a forgatókönyvet formálta és szerkesztette, a dialógusok nagy részének megírásában mégis a színészekre hagyatkozott: „Mindenkit megkértünk, hogy az utazás alatt vezessen valamifajta naplót […], és az egész darab ennek a tapasztalatnak a közös naplójává vált.” Így a színészek biztosították az alapanyagot a darabhoz saját személyes […]

Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.

A valós személyek színrevitele az előadásban kétféle formában valósul meg: Rózsa Milán visszaemlékezésekből kirajzolódó portréja, és a közelmúlt politikai eseményeiben részt vevő, sokak számára a híradásokból névvel és/vagy arccal ismert aktivisták megidézése révén.

A színész alkotók meghívták saját (!) apjukat a színpadi térbe, meghitt családi együttlétre, hogy nyílt színen, a Lear király felvonásai mentén – amelynek szövege kivetítőn végig követte az előadás fonalát – szót ejtsenek erről-arról.

Első – változatlan – tapasztalatom: a színház tele van. Dugig. Talán mégis van remény.

Ami a színdarab funkciójának és a dokumentatív szövegnek egymáshoz való viszonyát illeti, Lösch ezt a viszonyt ezúttal végérvényesen megfordította.

Alkotásában ugyanazt a dokumentarista módszert követi, mint a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban született 20/20 című produkcióban: negyvennél több interjút készített…

Robert Burns születésének kétszázötvenedik évfordulójára a fesztivált ezúttal a felvilágosodás és a „Homecoming Scotland” eszméjének szentelték.

Mohácsi János rendezése ezúttal is konok céltudatossággal halad a célja felé.