Napról napra

Ebben a veszteglésben a tér tehát kulcsfogalom. Valahogy le kell győzni (?), át kell hidalni (!) az egészségügyi intézkedések következtében kínzóan beszűkült teret.

A világviszonylatban még mindig jórészt férfiak által uralt koreográfusi és együttesvezetői pályán mindig öröm üdítő kivételekkel találkozni, és még nagyobb öröm, hogy Magyarország nem is áll olyan rosszul a női táncalkotókban. Közülük kettőnek, Duda Évának és Barta Dórának volt az elmúlt hetekben budapesti premierje. Mindketten érett, szuverén alkotóművészek, akik évek óta sikeresen menedzselik társulatukat – […]

Félelmeink egyszerre korlátoznak és tartanak minket biztonságban – erre a libikókára ülteti fel a nézőket a bodylotion co-dance. (…) A világvége érezhető Duda Éva koreográfiáján is, ám sokkalta távolibb, még korántsem bizonyos eseményként.

Míg Pataky Klári munkái egyetlen alkotó folyamatos önkereséséből és jellegzetesen egyedi stílusban születnek, a Duda Éva Társulatot a műfajok és az alkotók sokszínűsége jellemzi.

„Idáig hozott a testem, most megvárom a lelkem.”

…a jelenetek sokszor inkább kioltják, mint felerősítik egymás hatását – ennek ellenére a humor és az önirónia több élvezetes pillanatot is a színpadra varázsol.

…mitől provokálódnék?

Üzenete lélekrajz (emberi ösztökéink fura szövedéke), formája (a rudakkal) szemléletes és világos.