Napról napra

A jereváni rádió esete a Magyar Állami Operaház évadnyitásával: lesz, csak nem a berlini Così fan tutte, hanem a második helyről elsőre felléptetett kassai Roger király, mellesleg nem szeptember 9-én, hanem augusztus 22-én, és nem az Operaházban, hanem az Eiffel Műhelyházban. Máskor, máshol ez a nyári szünet pihenőideje, de a „nyári szünet” fogalmát természetesen alapvetően […]

Nem egy zene-, sőt Debussy rajongót tudok, aki minden lelkesedése ellenére idegenkedik Debussy egyik operájától. És ha a szerzőtől szeretne valamit hallgatni, biztosan nem ezt a művét veszi le a polcról. Ennek számos oka van. Az egyik, hogy a mű nem olyan koherens, mint mondjuk az összevetés alapjául gyakran szolgáló Trisztán és Izolda. Nem lehet […]

Nem is tudom már pontosan, melyik amerikai író mesélte, hogy a hetvenes évek elején vízvezetékszerelőt hívott, és legnagyobb meglepetésére Philip Glass szállt ki a lakására. Először fel sem ismerte az ajtóban ácsorgó munkásruhás alakban a zeneszerzőt, azt gondolta, biztosan csak hasonlít rá, betessékelte, és csak akkor lett neki gyanús, hogy nem puszta hasonlóságról van szó, […]

Az úrhatnám polgár ezúttal egy felkapaszkodott, politika által megcsinált újgazdagról, a kövérkés, esetlen és hiú, uborkatermelőből oligarchává lett Mészárosról szólt. A Mészáros vezetéknév nem hangzott el az előadásban – iparági pletyka szerint nem hangozhatott el –, csak a keresztnév: Máté. Mivel Mészáros Máté alakította, parádésan.

Káel Csaba rendezése összetartozóvá tudja tenni a két előadást. A zeneszerzői koncepciókat, a zenei hangzást, sőt a tematikus hasonlóságot tekintve is annyira egységes benyomást kelt a kettős előadás, hogy szívesen üdvözölnénk a két darabot a magyar vígopera szétválaszthatatlan ikreiként.