A színházak repertoárja látszólag bővelkedik kortárs magyar színpadi szövegekben, ám igazán jelentős drámai műveket vagy a mai magyar valóságra élesen reflektáló előadásokat nehezen találni köztük. A rendezők többsége szívesebben mesél klasszikus történeteket, minthogy direkt reflexiókat fogalmazzon meg a közéletre. Ha mégis, inkább hoznak létre saját színpadi szövegeket, a drámaírók tollából megszületett színdarabok többsége pedig fiókban…
Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…
Legalábbis az a Fidesznek hívott és Fekete Ádám által játszott ripacskodó, absztrakt entitás, amelyiknek csak rossz poénokat tudott írni az állami tévé, egyébként pedig a magyar néppel közösen, Orbán Viktor mellkasából szopik… Kissé zavarosnak hat? Pedig még csak két percet írtam le A csatorna című darabból.
A lakossági ügyintézésről divatbemutatóba oltott népi daljátékot csinálni eleve annyira őrült ötlet, hogy csak nagyot szólhat, vagy nagyot bukhat – Az Ügy című ősbemutatóból, Nagy Fruzsina és Halas Dóra rendezéséből az előbbi verzió lett. Az előadás rátámadt a közönségre, pontosabban – akár a slam poetry vagy a rock zene műfaja – rámutatott a szóban forgó…
Fekete Ádám (ha lehet ezt a sokszorosan elkoptatott kifejezést alkalmazni a helyzetre mindenfajta irónia nélkül) szinte „üstökösként tűnt fel” a hazai színházi életben színészként, íróként, dramaturgként vagy éppen rendezőként; első szerzői színházi előadásának szigorúan véve a 2015-ben bemutatott Csoportkép oroszlán nélkül tekinthető. A legalább háromórás Csoportkép annak idején végletesen megosztotta közönségét, sokan – ami a…
Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz,…
…innen már csak egy ugrás a költészet, aminek természetesen az önmagát folyamatosan szétfeszítő és rekonstruáló nyelv a másik eszköze: a blődségből felépült szépség, az értelmetlenségből kibontakozó értelem.
…végzett rendezőként nehezebb szabadon rendezőnek lenni, mint „nem-rendezőként”. Sokkal több elvárást gördíthetnek eléd, például már azzal is, hogy amikor felkérnek, azt mondják, válassz egy darabot. Nem mondják azt, hogy: „Min flesselsz?”, és te nem mondhatod azt, hogy „szeretnék növényekről csinálni egy előadást, és kell az egész színházépület hozzá, mert babokat fogunk csíráztatni”.
A kvótaellenes népszavazás gyászos napján Aiszkhülosz Oltalomkeresők című drámájával foglalkozni finom, de határozott politikai állásfoglalás.
A magyar színházak nagy része még mindig úgy gondolkodik, hogy előadást csak drámákból kiindulva lehet készíteni. Mostanában pont azok szakítanak leglátványosabban ezzel a hagyománnyal, akiknek a drámák színpadra állítása a tanult szakmájuk.
