Napról napra

…ha a válogatás és a kurátori feladatok ellátása nem valamely letisztázott profil szerint és jól megalapozott használati utasítás szerint történik, akkor a fesztivál pusztán ködös és impresszionista, az UNITER szenátusának „ízlésvilágától” és a mindenkori válogatók egyéni „víziójától” túlságosan függő vállalkozás marad.

A fesztivál hagyományosan komoly pozíciója abból a tényből fakad, hogy Varsóban szervezik, és kezdetektől fogva az ottani színházi közeg számára állítják össze, hogy a főváros véleményformáló közösségei (kritikusok, újságírók, kiválóságok) megismerjék a kortárs lengyel színház trendjeit.

Az ide meghívott művészek mindenkor a színházművészet legkorszerűbb alkotóinak számítanak.

Mindkét pályamunkán érződik, hogy a jelentkezők szeretnék kiszabadítani a POSZT-ot a politikai megosztottság fogságából.

A részvételi színház mostanában indult virágzásnak, mert hosszú távon élhetetlen az a közönyösség, ami egy ideje olyannyira jellemzi a mai magyar társadalmat – nemhogy másokkal, de magunkkal szemben is részvétlenek vagyunk.

Az ötnapos program tíz előadásából négy nem volt rossz, négy jó volt, kettő meg olyan, amely után éjszaka nem tudtam aludni. Ez jó fesztiválmérleg.

A Magyar Színházi Társaság beszélgetést szervezett a POSZT jövőjéről. Az indok – Lévai Balázs szavaival élve – az „elcseszett közhangulat”, amit már mondogatni is ununk. Két óra spanyolviasz-feltalálás közbeni gittrágás után nagyjából egyetlen dolgot tudtunk meg. A pontos időt.

A megnyitó a hagyományaihoz híven performanszformát kapott: a MASZK elnökéről, Balog Józsefről, miközben beszélt, ollóval levágták a ruháját, majd az is kiderült, hogy az idei fesztivál állata a nyúl.

„Célom rácsodálkozni az itt látottakra…”

 Az identitás és a hagyományőrzés XIX. századi gondolata ma már nem lehet színházszervező elv…

A békéscsabaiak azt tervezik, hogy jövőre az előadásokat utaztatják majd a fesztiválhíd két pillére között.

Egy fődíj is gazdára talált: a Kreml-díjat Tamási Zoltán vehette át.