Miszlay hármas célkitűzésre emlékszik vissza később, tizenöt év múltán: „Olyan fesztiválról álmodtam, amely egyszerre lehel életet az ősi falakba, és ugyanakkor a színházat is új létformára kelti.
Idén a Hamlet köré szerveződött a fesztivál, ahogy tavaly A vihar mutatkozott meg többféle színpadi értelmezése által…
…már nyoma sincs könyveknek, képeknek. A kultúra halott.
Interkulturális, szórakoztató Shakespeare – delikát minőség.
Nem tudható, mi az alkotói cél.
Pennington nem engedi Shakespeare szellemét békében nyugodni, addig bújik ki-be a szerepekbe, míg a kabát alatt kirajzolódnak egy hús-vér ember körvonalai.
… mindkét produkció alapkoncepciója miatt kritizálható leginkább.
Brook nyolcvanon túl is kérdez, pedig tudja: nincs válasz.
Pontosan jár Korsunovas órája, de nem úgy, mint a miénk: hol megáll, hol szaporán ketyeg – kizökkent idő hajtja.
És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem.
A Gyulán látott Macbeth origója a három vészbanya jelenete. (Érdekes módon némi hintőporszag kíséretében.)
Kérdés, hogy a gyulai Shakespeare Fesztiválon tartott munkabemutató éppen csak felvetett, egymásnak olykor ellentmondó értelmezési lehetőségei letisztulnak-e a novemberre ígért kolozsvári premierre.
