A személyes mulandóságomon való elmélkedés és szorongás sűrűbbé válik idén, mint bármikor létem során. Itt, ebben a szűknek érzett térben egyszerre fojtogató és felszabadító ez a nyolc séta a mulandóság rettentő erdejében: ki-be járás élet és halál között.
A 2020-as Bécsi Ünnepi Hetek újrakeretezve, megnyirbáltan, szűk egy hónap alatt pörgött le Bécsben augusztus végétől a meteorológiai ősz beköszöntéig. Három előadásról számolok be, melyekben kulcsmotívum a személyes megszólalás és a hiteles színpadi lét.
A drámairodalom egyik legmeghatóbb haláljelenete, ahogy Kurázsi siratja Kattrint. A Brecht és Engel eredeti modellrendezését adaptáló 1961-es filmben Helene Weigel arcából az utolsó jelenetben semmi sem látszik. Lehajtott fejjel, szemből látunk egy kendőbe és kopott ruhákba burkolt nőt, ölében fekszik a lánya, akinek altatódalt énekel.
Hogy valaki természetes halállal, öregségben vagy betegségben meghal, az a dráma számára nem esemény, legfeljebb egy hír.
Hogyan közelítsen a halál problémájához a gyerekeknek szóló színház? Hány éves kortól érdemes egyáltalán fölvetni ezt a kérdést? Melyik életkorban hogyan és mit tehet a színház a gyerekek halálhoz kapcsolódó traumáinak feldolgozásáért: hányféleképpen jelenhet meg a gyerekszínpadon a halál? Kérdéseinket BETHLENFALVY ÁDÁM, GIMESI DÓRA és SZILÁGYI BÁLINT személyében olyan színházi nevelési szakembereknek, bábszínházi és színházi […]
Sokáig gondolkodtam a darab címén, Weöres Sándor Száncsengő című versének egyik sorát is el tudtam volna képzelni („Szétmálló hangerdő”), hiszen egyszerre utal a vizuális és az akusztikai világ szétesésére, arra a tünetre, ami az agyvérzéssel, illetve az agydaganattal jár. A vers be is került a darabba, amikor Endréhez, az agyvérzésen átesett főszereplőhöz látogatók érkeznek.
„Az önpusztítást sem tartotta drágának, hogy megtalálja önmagát, és – egy velejéig hazug világban – az legyen, aki” – írta Földényi F. László lakonikus tömörséggel Hajas Tiborról. Egy olyan alkotóról, aki mintha tudatában lett volna annak, hogy rövid élet vár rá, szinte minden, önáldozathozatalként is értelmezhető performanszával folyamatosan és készakarva provokálta a halált. Hajasnak a […]
A ’68-asok Nyugat-Németországban a felmenőik bűneivel számoltak le. Az utánuk színre lépett generáció az aktuálpolitika visszásságaival vette fel a harcot. Köztük is a legintenzívebben Schlingensief. Nem a szélsőbaloldali Baader–Meinhof csoport (később RAF, Rote Armee Fraktion, azaz Vörös Hadsereg Frakció) ultraradikalizmusával, hanem a művészet eszközeivel hívta fel a figyelmet az NSZK, később a tágabban vett Európa, […]
A Fishez, sok kísérleti és drámai narrációtól mentes színházhoz hasonlóan, mint megmarkolt víz folyik ki kezeink közül. Jobb, ha megmártózunk benne, és nem dobozoljuk.
Jó esetben a két fogalom között van, méghozzá nem is laza kötelék. De eljön a pillanat, amikor a szolid építmény instabillá válik, minden eresztékében recseg, végül összeomlik.
