Napról napra

Összességében elmondható, hogy a színházkritikának van befolyása mind a színházcsinálókra, mind a közönségre, noha a művészek és producerek gyakran tagadják a jelentőségét. Ha a kritika nem számítana, nem beszélnének róla. Ha a kritikusok jelentéktelenek volnának, nem támadnák őket. A kritika befolyására és szükségességére nem is kell ennél jobb bizonyíték.

A közelmúlt erdélyi magyar színháztörténetének kutatása igen változatos körülmények közt történik. Egyes színházak évtizedeken keresztül a pusztulásnak átengedett, hiányos és penészedő levéltáraihoz képest a bővülő digitális tárak az átlátható, kereshető teljesség ígéretével kecsegtetnek.

„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha […]

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi kuratóriumának tagjait a közvélemény – az egyetem oktatóihoz és hallgatóihoz hasonlóan – 2020. július 31-én ismerhette meg a sajtóból. A névsorban egyetlen olyan személy neve sem szerepelt, akiket az egyetem javasolt. Alábbi történeti összeállításunk európai művészeti egyetemek, művészek és intézmények tiltakozó akcióinak, illetve felsőoktatási intézmények einstandolásának példáiból merít. […]

Szeptember 1-jével nagy változások elé néz a Színház- és Filmművészeti Egyetem: a modellváltás önmagában nem kellene hogy veszélyeztessen egy felsőoktatási intézményt, a vezetőség bizonyos korábbi jelek miatt mégis rendkívül sötéten látja a jövőt. KOVÁCS BÁLINT ennek okait ismerteti.

Az SZFE-n készülődő, konkrét szakmai elemeket egyelőre nem tartalmazó változásoknak nemcsak kritikusai, üdvözlői is vannak – elsősorban az MTT tagszínházainak vezetői között. De milyen színházképet mutat a budapesti képzés szakember-kibocsátásából nem (?) részesülő vidéki színházak 2020/21-es évada? És hogyan jutottunk idáig?

I. A felismerés A 2020-as karanténhónapokban, a bezárt színházak és az online színészképzés kialakulásának idején rendre elénk került a színházművészet egyik ismerős, alapfogalomként használt kifejezése: az önismeret. Az „offline” színészképzés, mióta csak létezik, személyes és csoportos interakciókra épült, és ennek a természetes gyakorlatnak némileg reflektálatlanul vált részévé az a látszólagos konszenzus, amely szerint a színház […]

Mit jelent a színészi siker? Hogyan vizsgálható? Milyen mérőeszközökkel mérhető? A köznapi nyelvhasználatban sikeren egyaránt értünk pillanatnyi örömérzetet, keményen befektetett munkával elért sikert, de akár a kurdarcokból való felállásokat is. A siker elérésére már csak ezért sem adható általános, patikákban kiváltható recept. A színészi siker szintén több összetevőből áll, árnyalt képet mutat, tehát nem tárgyalható […]

Nem elég hibázni, hangsúlyozni is kell azt, hogy az esetlenség esztétikává váljon. És éppen ebben rejlik a kihívás, a feladat nehézsége: „a színpad ugyanis nem az esetlenség porondja”.

…a művészi újrajátszásokhoz gyakran járul hozzá egyfajta felszabadító, emancipatorikus törekvés is, amelynek értelmében marginalizált kisebbségek, elnyomott hangok kaphatnak szót, és mondhatják el saját, a „hivatalos emlékezetből” kimaradt, vagy megváltoztatott történetüket, ezáltal egyfajta „alternatív történelmet” generálva.

…ebben a színházban a valóság lenyomata már csak káoszként jelentkezhet, vagy kitágult, szürreális tudatállapotként.

A dokumentarista színház az ezredforduló után a dokumentumokról az előadókra helyezte a hangsúlyt. Az élő test a létezés egyetlen bizonyítéka.