Nem elég hibázni, hangsúlyozni is kell azt, hogy az esetlenség esztétikává váljon. És éppen ebben rejlik a kihívás, a feladat nehézsége: „a színpad ugyanis nem az esetlenség porondja”.
…a művészi újrajátszásokhoz gyakran járul hozzá egyfajta felszabadító, emancipatorikus törekvés is, amelynek értelmében marginalizált kisebbségek, elnyomott hangok kaphatnak szót, és mondhatják el saját, a „hivatalos emlékezetből” kimaradt, vagy megváltoztatott történetüket, ezáltal egyfajta „alternatív történelmet” generálva.
…ebben a színházban a valóság lenyomata már csak káoszként jelentkezhet, vagy kitágult, szürreális tudatállapotként.
A dokumentarista színház az ezredforduló után a dokumentumokról az előadókra helyezte a hangsúlyt. Az élő test a létezés egyetlen bizonyítéka.
SZÍNPAD: Bárhol lehetséges. – TÁRSULAT: Akkora, mint a világ népessége. Hétmilliárd potenciális tag. Növekvő tendencia.
Az 1961-es pályakezdése óta több mint ötven darabot, több filmforgatókönyvet és számtalan elméleti írást jegyző szerző aktívan vesz részt a színházi életben… Ötven éve ír színdarabokat Edward Bond, ezt ünnepelte egész éven át tartó rendezvénysorozattal a szerző munkáinak bemutatásában élen járó birminghami Big Brum Theatre in Education Company. Nyáron világpremieren vittek színre egy új Bond-darabot, […]
Bent a Tháliában is csordultig telt a nézőtér…
Bond színházában kérdezni kell, felelni nem muszáj – legtöbbször nem is lehet.
Vajon a tökéletlenséggel szervesen vegyülő virtuozitás véletlen kaland-e, avagy van a színház szempontjából valamilyen mélyebb esztétikai jelentősége?
