Fuchs Lívia: Mit nevezzünk fizikai színháznak?
A fizikai színház irányzatának kialakulásáról
Abban persze rögtön bárki egyetért, hogy a most nálunk alkotó Nigel Charnock egykori együttese, a DV8 fizikai színház.
Abban persze rögtön bárki egyetért, hogy a most nálunk alkotó Nigel Charnock egykori együttese, a DV8 fizikai színház.
Az előadás nem látszik szólni semmiről, ami annak ellenére jól észlelhető nézőtéri unalommal jár, hogy egyes jelenetei önmagukban izgalmasak és gondolatébresztőek.
A hömpölygő, dramatizált szövegben körvonalát veszti az igazság, a jó és a rossz. Nincs mihez viszonyítsunk, hacsak nem Lajka kutyához…
Strand után a sztráda. Középen kettős záróvonal választja el a sávokat, sebességkorlátozás nincs, de minden beelőzhetetlenül tart a láthatatlan vég felé.
Ha az aktuális jelenet éppen kevésbé ötletes, s a színészi alakítások éppen nem állnak a helyzet magaslatán, rögvest leül az előadás, mivel nincs olyan ív, amelynek követése magával ragadhatná a befogadót.
A Felügyelő azt mondja Blocher-nak, hogy fényképezzen; igenis, felügyelő úr, válaszolja Blocher, oszt nem fényképez.
Az ars poeticám lényegében ugyanaz, mint ami a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesnél is volt: újszerű táncszínházi nyelv kialakítása.
Csak nyomokban tartalmaz színházat, mint a junk-food vitamint.
A darab mitikus rétegét tovább dúsítja a zene, a tánc, az ütemesen lesújtó fejsze és a földön koppanó fadarabok, a színen hol figuraként szereplő, hol testüket mint tárgyat használatnak átengedő színészek és táncosok.