… talán még azokban a nézőkben is oldódott az aggodalmas „megküzdési” görcs, akik el is feledték már a játékok örömét. Meglehet, ez is a Momentán akciók rejtett tantervének része.
Mi az improvizáció: a lélektani realista színésztréning része, közösségi eszköz a drámaíráshoz, vagy a színészi jelenlét és technika felmutatása? Hitelesebbnek halljuk? Képes nem „köznyelvi” lenni? Van-e irodalmi értéke? Kell-e később rögzíteni, és főleg kell-e azzal törődni, hogy mit fog szólni a néző? Az itt megszólaltatott mindhárom alkotó dolgozik improvizációval, de hárman háromféle értelemben használják. Milyen…
Mit lát, aki a játszók által rögtönzött perceket nézi, vagyis inkább mit érez, mire vár, mi tartja a figyelmét fogva? Megérzi-e egy majdnem teljes mértékben rögzített produkció alatt, hogy ezt a folyamatot alighanem improvizációk segítségével hozták létre? Hogy hat ez rá? Lényeges ez? Különbözik-e a létrejövő áramkörök minősége ilyenkor, s megszakad-e az illúzió, ha az…
Több mint huszonöt éve írok színházak számára dramatikus szövegeket. Ezek hol irodalmi igénnyel megírt drámák, hol csupán az adott bemutató számára készült színjátékszövegek, amelyek a legritkább esetben érnek meg újabb bemutatót. A két írásmódszer, bár azonos gyökerű, alapvetően különbözik. A hagyományos értelemben vett, klasszikus drámaírás metodikájának kötetnyi szakirodalma van, míg az improvizáció alapú, közösségi szövegfejlesztést…
A megkérdezettek minimum három koreográfus-korosztály tagjai, akik alkotó- és kutatómunkájuk során mindannyian használják az improvizációt, a legtöbben kisebb-nagyobb mértékben az előadásaikban is. De vajon tényleg bármit szabad ilyenkor? Mikor és miért fixálják le az improvizált mozgásokat a koreográfusok? Mit ad hozzá az előadáshoz az improvizáció, és mik lehetnek a buktatói? Az improvizáció tényleg komolytalan –…
Míg Amerikában és Európa egy részén az 1950-es évektől a tánc új, posztmodern nemzedékének köszönhetően egyre szélesebb körben terjedtek az improvizációs módszerek a táncalkotásban és a táncoktatásban, addig ez Magyarországon sokáig kifejezetten lenézett és nemkívánatos műfaj volt. A nyolcvanas évek némileg szabadabbá váló művészeti légkörében kezdett először néhány alkotó komolyabban improvizációval foglalkozni, majd beépítette azt…
Ez a történet akár úgy is kezdődhetne, hogy Grecsó Zoltán táncos-koreográfus és Gothár Márton operatőr, vágó, fénytervező tíz évvel ezelőtt gondolt egy nagyot, és létrehoztak egy improvizációs táncszínházat. Azonban ez nem így történt.
Hangosító – a Színház folyóirat podcastja – 1. adás
Kerekasztal beszélgetés az improvizációról Bíró Krisztával, László Zsolttal és a Benkó Bence-Fábián Péter párossal
Szeretettel ajánljuk olvasóink – reménybeli leendő hallgatóink – figyelmébe első podcastunkat, melyet Gócza Anita készített. A beszélgetés októberi printszámunk egyik fő témájáról, az improvizációról szól, Bíró Kriszta, László Zsolt és a k2-s Benkó Bence és Fábián Péter vesz részt benne.
A Pride fesztiválprogramjában idén több – témáját tekintve nyilván passzoló – színházi előadás is szerepelt, köztük egy kettős improvizációs est, a Grund Színház és a Momentán Társulat kombója.
Az utóbbi évek fejleménye a szerzői/társulati színháznak a kőszínházakban tapasztalható markánsabb jelenléte.
