Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Puskás Panni: Csak nevetni

2 in 1: Az algoritmus (k2 Színház, Dumaszínház, MU Színház) / Irodai patkányok (Orlai Produkció, Dumaszínház, FÜGE, Jurányi)

Irodai életforma, kiégés és robotizált szexualitás – jelenünk égető problémái ezek, és egyáltalán nem gondolom, hogy ilyesmivel nem szabad viccelni. Ugyanakkor vágytam volna rá mind Az algoritmus, mind az Irodai patkányokesetében, hogy ennél egy kicsit messzebbre merészkedjenek a választott anyagban.

Gabnai Katalin: Az alkalmatlanok

Pass Andrea: A jelentéktelen – a Narratíva Társulat és a FÜGE bemutatója a Jurányiban

…alkalmas-e vajon a szánalom arra, hogy színpadi történet magasodjék fel belőle? Rendelkezik-e elég erővel az alkotói részvét ahhoz, hogy beleborzongjunk a látottakba?

Deczki Sarolta: Rendezett káosz

O. Horváth Sára: Lenni vagy nem – KV Társulat, E-Mancik Színházi Manufaktúra, MASZK Egyesület / Jurányi Ház

A szereplők egytől-egyig konfliktushelyzetbe kerülnek: akarnak gyereket vagy nem akarnak gyereket. (…) Egy-egy ember életének a legfontosabb és egyben legintimebb kérdései ezek – még akkor is, ha a politikai és a társadalmi elvárások nem hajlandók erről tudomást venni, hanem egyértelmű és leegyszerűsítő válaszokat erőltetnek.

Kovács Natália: Emlékjáték

AlkalMáté Trupp: Czukor Balázs – Jurányi

Mintha ekkor valósulna meg az, amiről korábban annyit beszélt, amivel annyit próbálkozott, amit a színészi munka lényegének tartott: hogy érdekelje őt az, akit eljátszik, és ezért megpróbálja megérteni mindazt, amit érez, amin keresztül megy.

Komjáthy Zsuzsanna: A loop két oldala

2 in 1 kritika: Nagy Zoltán: Point of no return és Nagy Csilla: AMőBA – az örökké változó Egység

És olyan megközelítés is létezik, mely a táncot mint az örök ismétlés és visszatérés, újrajátszás allegóriáját bontja ki – úgy tűnik, ez utóbbi szemléletből indul ki két közelmúltbeli koreográfia, Nagy Zoltán Point of no return és Nagy Csilla AMőBa – az örökké változó Egység című előadása.

Kollár Zsuzsanna: Így lopunk mi

Neptun Brigád: Benne vagy

A Benne vagy a pitiáner országrontás feketekomédiája: egy mindennapi anyagi gondokkal küzdő kisvállalkozás és egy sündörgő hivatalnok korrupt összjátéka. Mintha az élet írta volna, olyan valóságos, és olyan precízen van összerakva, mint egy svájci automata óraszerkezet.

Halász Péter-díj, először

Nyilvánosak a laudációk

extra

Május 14-én a Trafóban adják át a Halász Péter-díjat – párhuzamosan a legjobb kortárs táncelőadásnak járó Lábán-díjjal. A jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

Hajlamosak vagyunk önigazolást gyártani a bűneinkhez

Schwechtje Mihállyal Gócza Anita beszélgetett

Schwecthje Mihály filmrendező  az elmúlt időszakban több interjút adott Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című filmje kapcsán, ennek a beszélgetésnek az apropóját viszont az általa írt és rendezett színdarab adta. Egy kis borsodi falu végletesre karikírozott világa, az a Magyarország, amelyet a többség nem szeretne látni – ez Az örökség, Schwechtje darabja a Jurányiban, amit mindenkinek […]

Deczki Sarolta: Az ismétlési kényszer működés közben

Joe Orton: Mr. Sloane szórakozik – FÜGE / Orlai Produkció, Jurányi Ház

Olyan, mint egy emberekkel végzett kísérlet: megérkezik a fiatal, jóképű srác egy külvárosi otthonba, és mindent felforgat. Felszínre kerülnek a család régóta rejtegetett titkai, kiderül, hogy az apa és a testvérpár milyen élethazugságokkal, előítéletekkel kábítják magukat évtizedek óta. És az is, hogy mindennek mekkora ára van. Klasszikus analitikus dráma ez, és mint ahogyan a drámatörténet […]

Turbuly Lilla: Ilyenek volnánk?

2 in 1 kritika: Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció: Hurok / Füge Produkció: Az örökség

kritika

Két elkeserítő látleletet mutattak be szinte egyszerre a Jurányi Házban a mai Magyarországról, egymásról mit sem tudó társadalmi végekről. Míg a Hurok a politikai elit és a (fő)város keresztmetszetét hívja ehhez segítségül, Az örökség vidéken, egy faluban játszódik. Mindkét produkcióból érződik, hogy az írók és az alkotók hisznek a színház társadalmi felelősségében, abban, hogy feladata megmutatni, hogyan, […]

Gabnai Katalin: Kitörések

2 in 1: Kurta Niké–Tési Dóra: Doboz – Staféta program a Jurányi Házban és Háy János: Apa lánya – Budapest Bábszínház

Mit jelent bezárva lenni, majd eszmélni és szabadulni, illetve milyen egy zárt rendszerbe beépülten kifulladásig menteni a lehető legtöbb lelket – erről a két, rokonítható témáról szól két nyomasztóan szép játék ezen a télen. Mindkettő rendelkezik valóságalappal. A lényegük pedig ugyanaz: menekülj!

Pethő Tibor: Monológ több hangból

Cigány magyar – Mentőcsónak Egység / Tudás Hatalom

Ti mit tennétek az én helyemben? – kérdezi az egyik szereplő, Pászik Cristopher a Jurányi Házban a Tudás Hatalom és a Mentőcsónak Egység együttműködésében bemutatott Cigány magyar című produkcióban.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató