Jó kérdés, hogy a neurózisok eme tablója voltaképpen miről szól, milyen titokba is avatná be nézőjét az előadás, amiről az ne tudott volna – és itt nemcsak a mélyebb gondolati intenciókra, illetve azok hiányára gondolok (…), hanem ettől elválaszthatatlanul a színháznyelvi megformálás módjára is.
A Menekülj okosan! nem azoknak a nézőknek szól, akik jegyet váltanak a Jurányiban.
A Jurányi termeiben 5 helyszínen: tartalmas beszélgetések, viták. Színházcsinálók, lapcsinálók, művészek.
…lépésenként bontja le primér, vérre, bűnre, bűnösre, titokra éhes vágyunkat, mindazt, amit a napi média vagy a hollywoodi dramaturgia könyörtelen professzionalizmussal használ.
A tanítónő nem átváltozik, hanem végig küzd azzal, hogy azonosítsák a hatalommal, küzd a fiatalságával, az anyaszerepével, a saját erotikus kisugárzásával…
Ez az erőlködéssel teli és saját paródiájává váló násztánc végképp zárójelek közé szorítja az apja hiányával küzdő gyerek történetét.
…a Voyager 3-ban Gergő kapja meg „az emberiség” üzenetét, és ezzel nem dimenzionálom túl az előadást, hiszen egy egyedben, egy kis megesett történetrészletben – mint cseppben a tenger – benne rejlik a földgolyó, az egész emberiség története.
Az előadás fő hajtóereje a humor, legyen az nyelvi humor, helyzet- vagy jellemkomikum, és ez működik is, még ha nem is egyenlő intenzitással. Gusztus dolga, de időnként soknak, mert többedszerre erőltetettnek érződik a vér/hányadék és egyéb testnedvek prezentálása…
Az előadás ékesen igazolja a szöveg koncepciózus rövidségét: az 1974-es Végkifejletben megjelent Urbi et orbigondolatban minden bizonnyal a már megismert wilsoni típusú színházba készült, amelyben – látvánnyal és hanggal kiegészülve – ennyi szöveg még egy jóval hosszabb előadásra is elegendő volna.
Vinnai András üde (és alaposan túlírt) darabjában szikrázó meg lapos gegek zuhognak; iróniája jeges, dermesztő és kacagtató.
Mit tudunk kezdeni azzal, ha valaki jön, és megszokott sarkaiból kimozdítja, felkavarja az életünket? Meddig tolerálható egy efféle Sturm und Drang, és mikor kell bekapcsolni a vészfékeket?
Okos, átgondolt, szinte precíz előadás, miközben dús fantáziával tág teret enged a paranoia és a politika perverz abszurditása által közösen generált, tudattalanban megjelenő beteges asszociációknak, melyekről persze folyton sejthető, hogy nincsenek is távol a realitástól.
