Napról napra

Ahogy Európába lassan visszatér az élet, és számos ország fokozatosan lazít a koronavírus-járvány miatti intézkedéseken, úgy kezd éledezni a színházi- és táncvilág is – ám egyelőre rengeteg korlátozással, szigorú szabályokkal és még több bizonytalansággal.

És még hálás lehet a magyar, amiért az anyanyelvén játszanak neki! – Színházi alkotók naplójába olvasunk bele júniusi sorozatunkban. A színházak zárva, egy kór tartja rettegésben az emberiséget, 2020-at írunk. De lehet, hogy 1841-et. Mit csinál a művész, ha nem dolgozhat?

Már az a múltkori rádiójáték kimozdított a karanténból. Amikor meghallottam a saját mondataimat, valóságos villámcsapásként ért. Rögtön fel akartam hívni valakit, de nem volt vonal a telefonban. Ma sincs. Inkább írok. Írásban viszont lassú vagyok. Lassú víz partot mos. Nem ismerem azt a színészt, aki kölcsönadta a hangját, de annyira tökéletesen csinálta, hogy néhány pillanatig […]

Minőségi különbség van a buszon mellettem zötykölődő utastárs parfümje mint létező és a laptopom monitorján megmozduló alak testtartása mint létező között. A valóságos és virtuális meghúzta vonal volna az, ami elválasztja egymástól a színházat és a nem színházat?

„Véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot” – írja Georges Banu francia kritikus a román színház nagy hatású, nemzetközileg elismert alkotójáról. Silviu Purcărete a craiovai Nemzeti Színházban rendezett előadásaival robbant be. Az Übü király, a Titus Andronicus és a Phaedra Avignontól Pekingig aratott nemzetközi fesztiválsikerei után […]

Ezzel a keretezéssel és szemléletmóddal az alkotók nem a cselekményen belül akarnak újdonságot felfedezni, hanem kívülállóként, a közönséggel együtt akarják megfejteni az eseményeket.

Kritika a Független Színház Magyarország felolvasó-videószínházáról, melyet Ruždija Sejdovič és Jovan Nikolič Kosovo mon amour című drámájából készítettek az alkotók.

Elképzelhető azonban egy másik lehetőség is, ám ez elsősorban azt teszi szükségessé, hogy újraértelmezzük eddigi színházfelfogásunkat, és kitágítsuk definíciós törekvéseink kereteit. Ennek első lépése pedig nem más, mint hogy belássuk: a járványhelyzettől függetlenül is egy rohamosan digitalizálódó, az ember központi pozícióját egyre gyakrabban megkérdőjelező világban élünk.

Az elmúlt néhány hétben a koronavírus-járvány terjedése miatt szerte a világon fenekestül felfordult a mindennapi élet. A veszélyhelyzet legelső vesztesei közé tartoztak a színházak, hiszen szinte minden ország a nagyobb létszámú rendezvényeket tiltotta be elsőként. A táncvilágnak is hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie a jelenlegi körülmények között – hogy hosszú távon milyen következményei lesznek ezeknek a […]

Ha tüzetesebben szemügyre vesszük, a világjárvány kitörésével egyidejűleg a színházat is lekapcsolták.

Sokan örülünk most annak a számtalan színházi felvételnek, régieknek és mostaniaknak, rögzítetteknek és streamelteknek, amelyek a karantén napjaiban elárasztották az internetet. Ezek megjelenésével olyan gyakorlat vette kezdetét, amelyet érdemes volna folytatni. Illetve amelynek eddigi hiányán muszáj elgondolkodni. Mit képesek és mit nem képesek átvenni a közszolgálati feladatok közül a színházak által az interneten kínált felvételek? […]

Az uborka-láztól zeng az egész média, / Lassan tíz napja szedi az áldozatait. / Németországban már vagy százan belehaltak, / Ausztriában húszan, nyolcan Csehországban. / Áldozatául esett egész Európa, / Csak a Kárpát-medence maradt érintetlen. / A Kárpátok oltalma megőrizte népünk…