Napról napra

Székely 1988-ban a Katonában, Ascher 1991-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban, Zsámbéki 2011-ben ugyancsak a Katonában állította színpadra A mizantrópot.

Wyspiański a század elején azt állítja: az intelligenciának vérfrissítésre van szüksége.

Vajon süket és vak a magyar színház, hogy nem veszi észre a témát, amely a földön hever?

Lehet, hogy túlbecsültük a sorok között olvasás – a szöveg alatti áthallás – szolidaritásképző erejét?

Az igazi, pontos indulatot, a színészi érveimet kell megtalálnom…

Az pedig vitathatatlan, hogy Nádas Péter nem elsőrendűen drámai, inkább mellérendelően jelenetező esszéisztikus-költői-bölcseleti mindenségverse végtelenül szép… Délután öt órakor délután öt óra van. Vagy sem: bármely más óra is ekkor üt. Délután öt órakor kél a rózsásujjú hajnal. Délután öt óra éjfélt mutat. Délután öt órakor történik a tragédia. Az egyik. Délután öt órakor eljön […]

Nem szerepjátszás történik, hanem szerepfelvétel és -letétel, majd egy másik szerep felvétele, és újra letétele.

Az előadás folyton lehánt mindent, ami nem feltétlenül szükséges – hogy eközben behordhassa az újabb lehántanivalókat.

Ez a súlyosan tragikus történet, ám megformálásában olykor hangsúlyosan komikus dráma a ma huszonéves fiatalokról hideg tárgyilagosságról szóló színpadi vallomás.

Ez a nyolcvan perc a Kamrában tökéletes, kemény, éles színházi alkotás.

Miféle képzelt vagy valóságos idillt akar cáfolni az előadás?

… a testem már régen a jelenet közepén jár, mire az agyam beér a színpadra.