Napról napra

Hogyan beszéli ki az elmúlt száz év történelmi traumáit a magyar színház, és milyen céllal teszi ezt? Kinek van igénye a szembenézésre? Melyek a hangsúlyos témák, és van-e, ami tabunak számít? Mitől több a múltfeldolgozás a múltábrázolásnál? Hogyan lesz az egyéni történetek feldolgozásából közösségi-társadalmi múltfeldolgozás? Mi jellemzi a múltfeldolgozó előadásokat, vannak-e alapdilemmák, és vannak-e alapkonszenzusok?

Rendezőknek, drámaíróknak, dramaturgoknak tettük fel a kérdést, hogy látják, jelen van-e a kortárs dráma a magyar színpadon, és ha igen, akkor miben változott, melyek a jellemzői. Az alábbiakban négy színházi alkotó válaszát közöljük.

A Divadelná Nitra szervezői idén sem akarták megúszni az erőteljesen problémacentrikus és rendszerkritikus fesztiválprogramot, mi több, olyan kérdéskört igyekeztek körüljárni, amelynek kulcsfontosságát Kelet- és Közép-Európában aligha szükséges hangsúlyozni.

Gianina Cărbunariu Artists Talk című előadásáról két rendező, Gáspár Ildikó és Kelemen Kristóf beszélgetett.

Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz, […]

Kelemen Kristóf és és Pálinkás Bence György kvázi társulata egyfelvonásos ökológiai groteszkben mutatja be a kortárs magyar kormány elmúlt hét évének összes őrületét. Az előadás egyetlen növény identitásán keresztül, egy kertinstallációban meséli el, hogy juthatott idáig az ország morálisan. A műfaj valahol a munkásmozgalmi szavalókórusok, az ismeretterjesztő slam, és a multimédiás performansz között lavíroz.

…végzett rendezőként nehezebb szabadon rendezőnek lenni, mint „nem-rendezőként”. Sokkal több elvárást gördíthetnek eléd, például már azzal is, hogy amikor felkérnek, azt mondják, válassz egy darabot. Nem mondják azt, hogy: „Min flesselsz?”, és te nem mondhatod azt, hogy „szeretnék növényekről csinálni egy előadást, és kell az egész színházépület hozzá, mert babokat fogunk csíráztatni”.

…hiányzik az a mozzanat a játékból, amely éreztetné, hogy a megjelenített problémák, dilemmák hogyan nőnek túl önmagukon, milyen alapvető szakmai (ne adj’ isten társadalmi) problémák manifesztálódásai.

Saját történeteiken keresztül tehát rólunk beszélnek, vagyis arról a közegről, amelyik lustaságból, fáradtságból, nemtörődömségből lehetővé teszi a régen berögződött működésmódok továbbélését.