Az alábbiakban olvasható lapunk első váltóinterjúja. Kicsit olyan ez, mint a váltófutás: a beszélgetés kezdeményezője teszi fel az első kérdést, majd az, aki erre válaszol, utána valaki mástól kérdezhet. A stafétát ezúttal SÓNIA SOBRAL (Centro Cultural São Paulo), BALOGH RODRIGÓ és ILLÉS MÁRTON (Független Színház), IRAMAIA GONGORA és EUGÊNIO LIMA (Legítima Defesa), valamint ERDŐDI KATALIN…
Lehet-e monitoron gyerekszínházat nézni? Megváltoztatták-e a gyerekszínházi térképet az újabb pesti játszóhelyek? Hol a bátorság mostanában? Kinek játszanak, kinek írunk? Milyen néző a csecsemő? Kerekasztal-beszélgetés a gyerekszínházról a Nyolcker–Belváros–Náprádfa háromszögben GABNAI KATALIN, STUBER ANDREA és TURBULY LILLA részvételével. A műfajról, amely – ebben megállapodhatunk – nagykorúvá vált Magyarországon.
Ehhez a kerekasztalhoz olyan résztvevőket kerestünk, akik egy-egy képzés erejéig valamennyien részt vettek külföldön a művészeti felsőoktatásban. BERECZ ZSUZSA, KÁLMÁN ESZTER és SZABÓ VERONIKA színházcsinálók, valamint a keretes írás szerzője, GERÉB ZSÓFIA rendező különböző szemléletű művészeti képzéseken tanultak német és angol nyelvterületen. Tapasztalataikról ZSIGÓ ANNA dramaturg kérdezte őket.
Milyen értelmezései lehetnek a sikernek? Kit milyen siker motivál? Mik a siker fokmérői egy vidéki kőszínházban, egy budapesti művészszínházban és egy kortárs összművészeti befogadóhelyen? Lehet-e sikeresnek nevezni egy előadást, amelyről felháborodott nézők vonulnak ki? Kinek áll érdekében az olcsón vásárolható elemekből összetákolt siker? És miért ilyen sikerorientált a fenntartó állam? A kerekasztal-beszélgetést KOVÁCS BÁLINT moderálta.
Milyen hagyománya, szellemisége van a Vígszínháznak? Hogyan alkalmazkodik a mai világhoz? Kik a közönsége? Kik az alkotói? Hogyan mozog a jelenlegi kultúrpolitikai térben? Mennyire tudja alakítani a saját jövőjét? GAJDÓ Tamás színháztörténésszel, URBÁN Balázs és PUSKÁS Panni kritikusokkal PROICS Lilla beszélgetett.
Hónapokig ott virított a pesti belváros egyik színházi homlokzatán: A diktátor – de ez volt-e a legbátrabb dolog, ami a Vígszínház Chaplin-bemutatójáról elmondható? Mit tud megállapítani Charlie Chaplin a nyolcvan évvel későbbi Magyarországról, és egyáltalán megkérdezte-e valaki a véleményét? A Vígszínház előadásáról beszélgetett CSÁKI Judit, a Revizor főszerkesztője, BEKE Judit, az „Önjelölt színikritikus” (bekejudit.blog.hu), PETHŐ…
Némi hiányérzettel a hozzászólók megkapták, amire vágytak. A beszélgetésbe az alkotók is beleszőtték a gondolataikat. Az is kiderül, hogy Magyarországon azért egy kicsit mást jelentenek a dolgok, mint nyugaton.
A színházak repertoárja látszólag bővelkedik kortárs magyar színpadi szövegekben, ám igazán jelentős drámai műveket vagy a mai magyar valóságra élesen reflektáló előadásokat nehezen találni köztük. A rendezők többsége szívesebben mesél klasszikus történeteket, minthogy direkt reflexiókat fogalmazzon meg a közéletre. Ha mégis, inkább hoznak létre saját színpadi szövegeket, a drámaírók tollából megszületett színdarabok többsége pedig fiókban…
A Trafó 20, a Pintér Béla és Társulata 20, a TÁP Színház 25 éves. Az évfordulók alkalmából múltról és túlélési lehetőségekről kérdezte BARDA BEÁTÁt, a Trafó ügyvezető igazgatóját, SZABÓ GYÖRGYöt, a Trafó menedzser igazgatóját, PINTÉR BÉLÁt, a Pintér Béla és Társulata alapítóját és vezetőjét, valamint VAJDAI VILMOSt, a TÁP alapítóját és vezetőjét PROICS LILLA.
A Táncarchívum 1987 óta létezik mint önálló gyűjtemény az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) részeként, 2013 óta HALÁSZ TAMÁS vezeti. Vele, valamint a gyűjtemény két korábbi vezetőjével, FUCHS LÍVIA és SZÚDY ESZTER tánctörténészekkel a múltfeldolgozás értelméről, módjáról, hatásáról, problémáiról PÉTER PETRA beszélgetett.
