Napról napra

A még mindig tartó járványügyi helyzetről mindenfélét megírtak már, talán túl sokat is. Kedvem szerint egyáltalán nem beszélnék róla. Hogy mégis megemlítem a körülményeket, azért van, mert a rendkívüli helyzet szokatlan eseményt szült. Legalábbis a Kolozsvári Állami Magyar Színház kétszázhuszonnyolc éves történetében sohasem történt még meg, hogy egy próbafolyamat virtuális térben történjen. Online próbafolyamathoz online […]

…bármelyik monológot elmondhatná bármelyikük, még akkor is, ha a legbelsőbb titkaikról, frusztrációjukról, titkos szerelmi kapcsolatukról, függőségükről beszélnek. Én nem úgy látom, hogy külön-külön saját frusztrációikat mutatják be a szereplők, mert inkább egy nagy közösségi, vagy mondhatni társadalmi frusztrációt képviselnek.

…a végeredmény nagyon a hangsúlyokon múlik. Béres László tapasztalattal kerüli ki a történetmesélés rejtett taposóaknáit. Az előadás szentimentalizmusát nem engedi át az érzelgősségbe. A keserédes dalokat rezervált játékmóddal engedi eljátszani.

Eszenyi Enikő videoklip sorozatot állít színpadra. Tömörít. Tudja, hogy a néző csak a lényegre emlékszik majd. De azt is tudja, hogy az ördög a részletekben rejtőzik. Mindenre figyel.

Mit tegyünk, ha a klasszikusnak az arcéle is klasszikus? Szabaduljunk meg a tisztelettől. Ez most ennek az előadásnak nem sikerült. (…) Főleg nyugatos versfordítások kapcsán kapja el az embert gyakorta a sejtés: az eredeti nyersebb.

„A nézők VR szemüvegen keresztül követik majd az előadást”, értesülök előzetesen. Nekem ez az eszköz annyira új, hogy azt sem tudom, ebben a szemüvegben az élő, színpadi előadást fogom-e követni vagy valamilyen más képet. Egyáltalán lesz-e élő előadás.

…hamar derengeni kezd, hogy a hiányérzet itt kiszámított. Hogy az alcímben jelölt próbálkozás az együttlétre evidens módon a nézővel való együttlétre tett próbálkozás, a néző státusának felfüggesztése is tét itt. A kőszínházi nézővel való együttlét a tét.

De [a Homemade] legnagyobb erénye mégis az őszinteség akarása, az, hogy végre lényegi témát feszegessünk, a színház legyen mindenkié.

Be jó, az égre nézünk, a transzcendencia felé! Kár, hogy valójában a közeli zsinórpadlást látjuk, ha a nagyszínpadra épített stúdiótérben felfele kandikálunk…

Ez az írás épp a megnémulás ellen próbál szót emelni. Ugyanis ott billegünk hangunk elvesztésének a határán.

Azt írtam, más ez az előadás, mint amihez Kolozsváron hozzászoktunk. Mennyiben tekinthető a „megszokás” esztétikai ítéletek megalapozójának?

Hadd fecsegjem bele ebbe az írásba most, ne csak a kirakatot, hanem amit nem teszünk ki az ablakba, azt is. Hátha van olyan érdekes a szorongás és a bizonytalanság, mint ha valamit jólfésülten késznek tételezünk; hátha lehet olyan fontos egy nyugtalanító kérdés, mint egy körülbástyázott állítás.