Volt azért előnye is a rettenetes pandémia miatt online térbe kényszerült 7. Interferenciák fesztiválnak, amelyet 2020. november 19-29. között szervezett a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Nem kellett hajat daueroltatni, tupírozni, cipőt fényesíteni, kihízott zakót kibővíttetni a színházba járáshoz.
Szeptember 6-án kora délután kaptam a hírt: kilencvennegyedik életévében meghalt Orosz Lujza, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, az erdélyi és magyar színészet kimagasló egyénisége. Augusztus elején beszéltem vele utoljára.
A még mindig tartó járványügyi helyzetről mindenfélét megírtak már, talán túl sokat is. Kedvem szerint egyáltalán nem beszélnék róla. Hogy mégis megemlítem a körülményeket, azért van, mert a rendkívüli helyzet szokatlan eseményt szült. Legalábbis a Kolozsvári Állami Magyar Színház kétszázhuszonnyolc éves történetében sohasem történt még meg, hogy egy próbafolyamat virtuális térben történjen. Online próbafolyamathoz online…
…bármelyik monológot elmondhatná bármelyikük, még akkor is, ha a legbelsőbb titkaikról, frusztrációjukról, titkos szerelmi kapcsolatukról, függőségükről beszélnek. Én nem úgy látom, hogy külön-külön saját frusztrációikat mutatják be a szereplők, mert inkább egy nagy közösségi, vagy mondhatni társadalmi frusztrációt képviselnek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban tartotta 18. fesztiválját 2019. november 19. és 30. közt az Európai Színházi Unió (UTE). Az utoljára 2008-ban megrendezett eseményről, amelyet akkor a KÁMSZ és a bukaresti Bulandra Színház közösen bonyolított le, ADORJÁNI PANNA és BOGDÁN ZENKŐ beszélgetett.
…a végeredmény nagyon a hangsúlyokon múlik. Béres László tapasztalattal kerüli ki a történetmesélés rejtett taposóaknáit. Az előadás szentimentalizmusát nem engedi át az érzelgősségbe. A keserédes dalokat rezervált játékmóddal engedi eljátszani.
A Szüleink-projekt Homemade című előadása (2016) – a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátéka – 2019 májusában volt látható a Vígszínház Padlásán. Mivel az előadás az erdélyi családok körében végzett kutatásokon alapul, és szülők és gyerekeik kapcsolatát dolgozza fel, két kritikust kértünk fel, hogy életkorukból és eltérő munkatapasztalatukból adódóan két külön generációt képviselve beszélgessenek az előadásról.
Eszenyi Enikő videoklip sorozatot állít színpadra. Tömörít. Tudja, hogy a néző csak a lényegre emlékszik majd. De azt is tudja, hogy az ördög a részletekben rejtőzik. Mindenre figyel.
A függőség ábrázolása szinte egyidős a nyugati színház történetével. Elég, ha a görög drámák eredetére, a Dionüszosz-kultuszra gondolunk. Dionüszosz a bor, a mámor, a termékenység istene, az őt ünneplő tömeg pedig dionüszoszi felajzottságában elvarázsolt nézővé, tragikus karrá változik át, és így hozza létre azt, amit Nietzsche „drámai ősjelenségnek” nevez.
Az Interferenciák kommunikációja jobban érthető a román fesztiválkultúra felől, amely szereti az eleganciát, a protokollt. Általában véve a román színház a fényes ünneplést preferálja, gondoljunk az előadások végén feltétel nélkül állva tapsoló, bravózó közönségre, vagy a román kritikára, amely sokkal szívesebben dicsér, mint elemez.
