Napról napra

…nem is úgy néztem az egyes előadásokat, hogy rögvest egy koncepcionális gondolatsor elemeivé tehessem őket.

A román színház – ellentétben a magyarral – világszínház, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház is már régóta az.

Ezt a darabot Shakespeare Bécsbe nyomta, Langhoff meg Kolozsváron játszatja.

A Tompa-féle próba rendszerint nem indít vitát a szó vagy a mozdulat primátusáról, tekintettel arra, hogy nem hierarchikus viszonyban szemléli a kettőt.

Forgatáson vagyunk tehát, „film a színházban”, s a micisapkás Bogdán-Bergman irányítja az eseményeket.

…a rendezés mintha eszközeiben is egy húsz-harminc évvel ezelőtti előadást idézne.

Minden színész makulátlan alapossággal szolgálja a rendezői koncepciót, könnyeden és bátran fordítja ki saját figuráját, egészen a Csehov által szándékolt szánalmasságig.

Esszészínház ez, amely Az előadás és hasonmása címet is kiérdemelhetné.

A forradalmi gépezet, a húsdaráló, ahogy a műsorfüzet sejteti, beindul, a szebb jövőért beinduló terror működtetőit látjuk mi, a nézők, akik a szebb jövő vagyunk.

Kolozsváron, tavaly decemberben a közönség végignevette az előadást, értette, amit lát, nálunk – október 23-án – csak kevesen követték azt az érzelmi hullámzást, amely megkísérelte magával ragadni őket.

Kérdés, hogy a gyulai Shakespeare Fesztiválon tartott munkabemutató éppen csak felvetett, egymásnak olykor ellentmondó értelmezési lehetőségei letisztulnak-e a novemberre ígért kolozsvári premierre.