Napról napra

Szolnokon történt, a hetvenes években, hogy Mucsi Zoltán, kezdő amatőr színjátszó és karbantartó lakatos (akiből azóta díjakkal is elismert, országos hírű színész lett) megszólította Bérczes Lászlót, a helybeli gimnázium angol-német szakos tanárát (akiből azóta határokon túl is elismert kritikus, dramaturg és sikeres rendező lett), s átadott neki elolvasásra egy könyvecskét, melyben Mrożek Mulatság című darabja […]

Nagymamámról kevés képet őrzök, talán mert élete nagy részét ugyanabban a fotelben töltötte. Arra viszont emlékszem, ahogyan felderült arccal mutatja a szemközti tévé képernyőjén a bájos kis Oszvald Marikát és a fess, de partnerei mellett valamiképp mindig öreges Németh Sándor színpadi remeklését. Hogy mondjam, nem fordultam a műfaj felé, és utóbb úgy látom, a korosodás […]

A focit, a chiantit és a tiramisùt szereti, a hízást meg a rossz kritikát viszont nem; képes jól próbálni és tud írni is a próbafolyamatokról. Ez mind-mind kiderül Máté Gáborról a Színházi naplók olvastán.

Mi késztethette a társulatában megbecsült, szép szerepeket sikeresen játszó, a harmincas éveinek elején lévő színésznőt, hogy interjúsorozatot készítsen a pályaválasztás motivációiról, a színészi munka mibenlétéről, egyéni alkotó módszereiről, színész és rendező, illetve színész és néző kapcsolatáról, a kritikai megítélésről? 

Előfordul időnként, hogy egy könyv nem akarja magát olvastatni. Maga a tárgy ilyenkor egyre könnyebbé válik, s kiforog, szinte kiugrik az ember kezéből. Többször átéltem. De azt az érzést nem ismertem eddig, hogy a megkezdett kötet pár oldal után egyre súlyosabb lesz, de nem letevődni akar, hanem mindkét szárnya szinte belenő az ember tenyerébe. Bérczes […]

A színház különleges képessége, hogy relatíve gyorsan és változatos módszerekkel tud az életünk történéseire reagálni. Nemcsak a közintézmények, de egyenként a művészek is feladatuknak érzik, hogy a munkájukkal segítsék a felmerülő társadalmi problémák megoldását, legalább a diskurzusteremtés szintjén. S. E. Wilmer Performing Statelessness in Europe (A hontalanság színrevitele Európában) című könyve a hontalanság (statelessness) és […]

Bár a kézikönyv klasszikus meghatározásai alapján azt hihetné az olvasó, hogy most minden fontosat megtud majd a színházi nevelésről és a színházpedagógiáról, élménye inkább szókratészi lesz: sok kérdéssel találkozik, és a nem-tudás felismerésének néha bosszantó, de időnként felszabadító érzése uralkodhat el rajta.

A kiadvány jelentős részében Orozco azzal foglalkozik, hogy milyen célokkal és körülmények között kerülnek állatok színházi helyzetbe, illetve azon belül mit és milyen körülmények között kell csinálniuk.

A két kötetből kiderül, hogy a kiválasztott kortárs szerzők élénken érdeklődnek a közelmúlt atrocitásainak és tragédiáinak feldolgozása iránt, bár gyakran érezni, hogy ezekről nagyon határozott és rögzített véleményük is van. 

A könyv erénye, hogy világosan demonstrálja: a dráma- és színházelméletnek, ha lépést akar tartani a mai színházzal, annak téridejével (és a mai valósággal), fel kell használnia a szomszédos területek tudását, illetve gondolkodásmódját (pl. a film- és médialeméletét).

Akkor lesz igazán kényes kérdés a tények pontatlansága, amikor az emlékező mondandójának általánosító állításait kellene alátámasztaniuk, vagy ha a számára különös jelentőségű színházi történések argumentációját zavarja meg a tévedés.

A kötet nem idolt igyekszik faragni, hanem az idővel és alkalommal a saját szilárd emberi–alkotói–morális középpontja körül mozgó és szükségképp változó, ritka kvalitású művészt jellemez.