Napról napra

A közelmúltban két olyan kötet is megjelent, amely a tér és téri fordulat középpontba állításának szándékával vizsgál színházi jelenségeket.

…a magyar színházi szakma számára példaértékűen igényes, elmélyült, ugyanakkor végtelenül hasznos és pragmatikus munkáról van szó…

Mindez visszavezet ahhoz a problémához, hogy mit is nevezhetünk színháznak. A legáltalánosabb és legelfogadottabb kritériumok Kotte szerint a tér-, a test- és a szöveghasználatot érintik. Így színház lehet mindaz, ami egy adott helyen, gesztusokkal vagy akusztikai kiemelésekkel élve, felhívja a figyelmünket valamire.

…az életművet újragondoló, (M)ilyen gazdagok vagyunk (?) címet viselő tudományos tanácskozás szándéka szerint a Sütő-oeuvre melletti állásfoglalás, ám ez az állásfoglalás, mint előre látható volt, „ma – enyhén szólva – egyúttal konfrontációt is jelent”.

Sándor L. István könyve kényes és krimi izgalmú színháztörténeti periódust rögzít, dokumentál, adatol. A szerző szélesre tárja a vizsgálódás szemhatárát, s a legszélesebb történeti, kultúrpolitikai és „nagypolitikai” kontextus felvillantásával írja meg monográfiáját a Katona József Színház megalakulásáról.

Hermann képes megfelelő tartózkodással átszűrni szavain, hogy boldog, amiért színházba járhat, és e boldogságát (az összes kifogásával, kételyével együtt) időnként olvasói elé is tárhatja.

Telivér zsidó volt Marton Endre, bizony, érzékeny, minden sérelemre kozmikus arányokban reagáló idegrendszerét Léner Péter három modellje közül ő viselte a leglátványosabban és a leggyötrelmesebben.

…a kötet több tanulmánya is foglalkozik a színház és az emlékezet kapcsolatával.

A kötet – érthető módon – egyszerre hiánypótló és hiányos: a hiány jelenlétét reprezentáló példákból csupán egy csokorra valót gyűjtöttek össze a szerkesztők, és rengeteg drámai szöveg, előadás és szempont maradt érintetlenül.

Bevallja, hogy nagy álma volt a Vígszínházban dolgozni, ami Várkonyi Zoltán hívására meg is valósult.

A cím maga drámai meséket, gyerekdarabokat jelöl meg, ily módon nem korlátozza a kötet érvényességi körét a bábszínházakra. A szövegek nagy szabadságot adnak a technikai megvalósítás terén, nem tartalmaznak sok instrukciót.

A könyv a színigazgatást mint kulturális menedzseri tevékenységet, mint sajátos szakmát állítja vizsgálódásának fókuszába.