Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Közép-Európa Táncszínház

Artner Szilvia: A monumentális művek kora

2 in 1 kritika: a Pécsi Balett Faust, az elkárhozott és a Nagyvárad Táncegyüttes – Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című előadásáról

Foglalkozzunk a puszta esztétikával és a politikai zsinórpadlás helyett nézzünk be a világot jelentő táncszínpadra is, hogy mi van ott. Mi lenne? Diadalmenet. De részletezem azért.

Péter Márta: Isten helyett bálvány

Tánc a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

A betáncolható vagy betáncolandó térrel és annak konkrét fizikai következményeivel elsősorban az előadók szembesülnek: míg az egyik kötelezően visszafogja magát, a másik teljesítőképessége határain jár…

Kutszegi Csaba: Táguló gyűrűkben konszolidációt…

A magyarországi kortárs táncról, 2011-ben

A konszolidált művészetek a kialakult (vagy áhított) rendet reprezentálják, a kísérletezés pedig a zűrzavart, a változásokat, az érlelődést.

Kutszegi Csaba: …egyszerre kint s bent egeret

Nyáron, este fél tizenegykor - KET, KOMA - KRITIKA

Lehet, a gyilkosság sem történt meg.

Halász Tamás: „IFJABBAK, AKIK ITT VAGYUNK”

Visszavonhatatlan - Közép-Európa Táncszínház - KRITIKA

Jónás Zsuzsa figyelemre méltó munkája az atmoszféra megragadására tör.

Legáth Zsolt: Sok bába közt odalett a gyermek

Legáth Zsolt a Viharról

Nem csupán Shakespeare művének elemeit kérjük számon hiába az előadáson (ami önmagában még rendben is lehetne), de bármilyen épkézláb gondolatot is.

Török Ákos: Ketten nyolcért

Duda Éva koreográfiájában a karneválhoz lényegileg tartozó, véget nem érő élethömpölygés helyett a jelenetekre szabdalás nyilvánvalóan könnyített menet.

Halász Tamás: Mindennapi ragadozásaink

Halász Tamás a Valami történ(e)t és a Szájbanforgó előadásáról

A jubiláló s két évtized óta Szögi Csaba irányította KET a kivételes munkásságot kifejtő Horváth Csaba művészeti vezető távozása után a radikális megújulás irányába nyitott, miközben működésén is változatott.

Vida Virág: Fénykeresők

Az Éjszakai műszakról

A két elváló tér az élet és a halál szimbóluma is lehetne, de Réti Anna nem létértelmez, nem moralizál, inkább különös lényekkel népesíti be maga alkotta szürreális világát.