Egymás mellett a Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) új első évfolyamának bemutatkozása és a Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra alkotópáros A kimondhatatlan jókedv játéka című előadása beszédes ívet húz. Akár egy disztópikus életpályamodell.
„Az előadásnak nem kell arról szólnia, amiről a darab, szólhat az ellenkezőjéről is. Egy olyan korban, melyben […] újdonságot nem a művek, hanem előadásaik jelenthetnek, […] ez szükségszerű fejlemény.” Fodor Géza a rendezői színház operai működésének elvét summázó sorait („A »jelmezes koncert« dicsérete”, idézi: Almási-Tóth András, Az opera – egy zárt világ, Budapest: Typotex, 2008) […]
Kettő, illetve három színésznő tragikus sorsát mutatták be a CSET Feszt két új premierjén. A személyes történeteket sokan tabuként vagy legalábbis szigorúan magánéleti kérdésként kezelnék, Szalontay Tünde és Csernus Mariann azonban engedik látni és láttatni legfájóbb sebeiket. Öngyógyítás? Önmarcangolás? Lezárás? Emlékezés? Figyelemfelhívás? Mind egyben. Megrendítő bemutatók születtek.
A tavalyi Anyacsak1 Fesztivál után az idei CSET Feszt alkalmával a programszervezők tágabb kontextusba helyezték a szülő-gyerek kérdést: az általam látott szombathelyi vendégjátékban, a Kutyabajban és Helen Crevel (UK) Palánta / Seedling című hanginstallációjában valóban megjelennek a fesztivál hívószavai, a család, az egyén és a társadalom kérdésekkel teli kapcsolata, középpontban a felelősségvállalással.
Míg tavalyi fesztiválján a Jurányi elsősorban az anyaság kérdését helyezte a középpontba, 2023-ban a CSET Feszt a család, egyén, társadalom tágabb címszavai köré épült. Háromrészes kritikai csokrunk első részében a tematikus rokonság okán egy fesztivál-előadást rendhagyó módon az Átrium egy friss premierjével párosítottunk.
Suzuki Tadashi, a Színházi Olimpia egyik alapítója, az egyik legismertebb kortárs japán színházrendező, színész tréner, színházelméleti író. Az Olimpiára/a MITEM-re két előadása érkezett, mindkettő egy-egy antik görög dráma színrevitele: az egyik Euripidésztől A trójai nők, a másik Szophoklész Élektra című drámájának Hugo von Hoffmanstahl-féle átdolgozása. Amíg az Élektrát nálunk is időről időre előveszik a színházak, […]
„Ne feledd, testvér, mi gyenge nők vagyuhuhuhuuuuunk” – üvölti Pájer Alma Iszménéje zokogva már az idétlenség határán túlról, miközben hernyóként kúszik a földön Pallagi Melitta Antigonéja felé. Antigoné pedig úgy adja át magát az eltökéltségnek, hogy márpedig temet – és meghal, mintha más válasz nem is létezne ezen a világon; és inkább bosszantja a húga […]
Ismered azt a játékot, amikor addig ismételgetsz valamit, amíg az értelmetlenné válik? Na, pont ez történik a Katona József Színház A politikusok című előadásában a politikusok szóval.
A német nyelvterületen folyamatosan foglalkoztatott Dömötör András rendező március 30-i nyilvános posztjában hívta fel a figyelmet a színházszakmai közönséget feszítő ellentmondásra: „[…] a színházi olimpia szakmai értelemben egy aránytalan zsibvásár. Látványpékség, limuzinbérlés pár kétesen euforikus órára.” Ugyanakkor valóban „[ö]röm, hogy például Marthaler vagy Castellucci előadásai, ha megkésve is, de elérkeznek Magyarországra”. Christoph Marthaler rendezése megérkezett, […]
Sokféle vágy viszi színházba a nézőt. De idővel rájön, fontos, hogy egy-egy előadás előtt kellőképpen kiüresítse magát. Ha jól ismert műből születik a produkció, sőt, látott is már belőle vagy féltucat bemutatót, első feladata elhessegetni ezeknek még az emlékét is. A legjobb, ha nem vár el semmit, csak arra vigyáz, hogy koncentrált állapotban legyen, amikor […]
A (relatív) közelmúltban nemegyszer szerepelt opera a Katona műsorán: a Poppea megkoronázása (2020) vagy a Puccini-átirat, A bajnok (2016). Nem valószínű tehát, hogy bárki meglepődött, amikor az évad beharangozójában megpillantotta Az istenek alkonya címet Wagnertől. A nagyszabású tervet azonban keresztülhúzta az élet, és végül csak egy szokványosabb választás, egy Csehov került bemutatásra Tarnóczi Jakab rendezésében.
A MITEM és a Színházi Olimpia programjának keretében vendégszerepelt a Nemzeti Táncszínházban egy régi kedves, neves ismerős: a Gabriela Carrizo és Franck Chartier által 1999-ben alapított belga Peeping Tom társulat egy hajdani, kivételes sikerű vendégjáték-sorozat után tért most vissza Budapestre.
