– Ez a darab? – Ez. – Hhhh…. Nem mondod. – Dede. – Nem látod, hogy… – Ugyan… (kedvesen elfordul) – No, megállj! Meglátod! Bemutatjuk! (Képzelt párbeszéd a Színház és a Szerző között)
Székely Csaba erdélyi melegekről szóló darabjának budaörsi előadását nézve egy dolog egészen biztosan tökéletesen lényegtelenné válik: az ti., hogy ez a darab erdélyi melegekről szól.
Az erős fény, ami szembe világít, elvakít. És mégis vonz minden embert (gyereket), hogy a napba nézzen. Talán mert a napba nézni metaforikus aktus: az igazság elvakító és elviselhetetlen fényébe emeljük tekintetünket, és amint megpillantjuk, el is sötétül minden, elveszítjük a látás képességét. A megvilágosodás pillanata azonos a megsemmisülés pillanatával. A napvilágra jövetelé a sötétségbe […]
„Belano azt mondta, hogy ezt elbasztuk, csak azért találtuk meg Cesáreát, hogy aztán elhozzuk számára a halált” – írja Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényében. Kelemen Kristóf rendezésének ez a részlet az egyik leglényegibb eleme.
Alföldi Róbertnél a színház otthon van. Ha azt akarja, hogy nevessünk, nevetünk, ha drámai csendet akar, az lesz, ha bevon a játékba, amelyben épp egy színpad nagyságú torz valóságban látjuk a jelent, megtapsoljuk magunkat. Mindehhez most új műfajt talált ki, a frivoljátékot, mely érzékenyen reagál a közéletre, de szatírája nem torpan meg a „cukrozott epénél” […]
A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon bemutatójára éppen annak a hétnek az utolsó napján került sor, amikor diákok ezrei végre abban a reményben térhettek vissza az iskolákba, hogy most már (határozatlan időre) ott is maradhatnak. Ebben a derűlátó hangulatban érkezett meg a közönség is budapesti Három Holló kávézó-bár-színház bejárata elé. Általános felszabadultság, nevetgélés, ismerősökbe […]
A produkció (…) zavarba hozza nézőjét két dologgal is: egyrészt a szexualitás explicit ábrázolásával, másrészt a történet kivehetetlenségével, az alkotói szándék kiismerhetetlenségével.
Az elmúlt, COVID–19 sújtotta időszakban a magány, az elszigeteltség, a hiány a társadalmunk közös élettapasztalatává nőtte ki magát. Ennek következtében nem ér minket meglepetésként, hogy ez a közös kapcsolódási pont meghatározó befolyással bír jelenünk művészeti alkotásaira, köztük a színházi előadások formanyelvére (pl. TÁP Színház: Alatta-felette: B@szatlanul… avagy Hiányainak, Most és Örökkön – magány: szex, munka, […]
A Raszputyin című előadástól ne várjuk jó és rossz, fény és sötét világformáló erejének művészi fantáziával színre vitt, sokkolóan kirobbanó erejű megjelenítését, de még csak szappanopera-szintű katarzist se vizionáljunk.
Lemásoltam a házidat, de nyugi, egy kicsit változtattam rajta. A Városmajori Szabadtéri Színpadon két előadás volt látható az Orlai Produkciótól, egy sikeres régebbi és egy friss bemutató. Két külön előadás, de mind a kettő esetében Broadway-t járt vígjáték az alapanyag. Mindkettőben Hernádi Judit és Kern András játsszák a főszerepeket. Mindkettő témája a költözés, a szerelem […]
Performatív gesztus a nézőtéren: ismét lendülnek a legyezők. Az előadásokban továbbra is domináns elem az alkotók érzékeny önreflexiója, emellett megfigyelhető a dokumentarista vonal sokszínűsége; a fikción keresztül a ‘90-es évektől a Dinnyeköztársaságig vezetnek (félre?) minket. Láncot tépni könnyű, na de virágot?
A Tanyaszínház, ahogy évtizedek óta szokás, vitte volna az előadást a környékbeli falvakba. Ezek magyar képviseletei azonban a Vajdasági Magyar Szövetség utasítását szolgai módon követve nem fogadták idén a truppot. Az előadást ezért a kavillói bázison játszották, ami utólag egészen magától értetődőnek tetszik, valójában azonban kellett hozzá a csapat gyors helyzetfelismerő-képessége, szakmai elkötelezettsége és kockázatvállalása […]
