A személyes mulandóságomon való elmélkedés és szorongás sűrűbbé válik idén, mint bármikor létem során. Itt, ebben a szűknek érzett térben egyszerre fojtogató és felszabadító ez a nyolc séta a mulandóság rettentő erdejében: ki-be járás élet és halál között.
…Othello azt a mindenkori kívülállót testesíti meg, akit valamilyen kicsinyes oknál fogva megbélyegeznek, elítélnek és ellehetetlenítenek; akit nem engednek beilleszkedni a társadalomba; aki tökéletes célpontot jelent a közösség számára a felgyülemlett frusztráció, düh és tehetetlenség levezetésére.
Hát akkor elindult végre az évad, az új igazgató, Rudolf Péter rendezésével. Ennél nehezítettebb kezdést elképzelni is vakmerőség, nemhogy megcsinálni. Röviden: innen szép nyerni.
A 20. Hangosítóban Molnár Gál Péter Coming out című könyvéről lesz szó, és általa egy kicsit a kritikusról is úgy általában. A vendégek: Herczog Noémi és Kovács Bálint kritikusok, valamint Szabó István színháztörténész. A moderátor Gócza Anita.
Alább következő sorainkkal Frenák Pál koreográfus lapunkhoz eljuttatott írására reagálunk, amelyben Nánay István A kritika és „kritikája” című cikkéhez szólt hozzá.
Ha a kölcsönös tiszteletlenség és csetepaté uralja el a művészet és a kritika kapcsolatát, az senkinek sem lesz inspiratív, építő közeg, és bárhogy alakuljon is a vita, a művész húzza a rövidebbet.
Az Obiectiva Theodoráról, az Illyés Kinga erdélyi színésznő mintegy húszévnyi titkosszolgálati vizsgálati anyagain alapuló ötrészes hangjátékról már sokan írtak. Bírálták azért, mert a titkosszolgálati szempontok alapján a titkosszolgálati szempontrendszert ismétli meg. Vagy éppen dicsérték mint jó példát a közelmúltunk feldolgozásáért, hiszen az erdélyi magyar értelmiség is elakadt abban, hogy kritikával vizsgálja a kommunizmus alatti túlélési […]
Ha a szereplők kiáltani tudnának, kiáltássá táguló szájukon keresztül ki tudnának menekülni, de senki nem kiált. Ahhoz valamilyen egzisztenciális kapcsolat kellene a valósággal, de ilyen kapcsolatuk nincs. Mert álvalóságot hisznek valóságnak, pontosabban álvalóságnak hisznek egy másik álvalóságot, kapcsolatuk ezzel van.
Az elmúlt napok-hetek gesztusai, kijelentései és vitái után szükségesnek látjuk reflektálni a közhangulatra, amelyben a magyar színházi szakírás fennmaradni igyekszik. A Nánay István írását illusztráló szófelhők összes szava, megfogalmazása privát levelekből, kritikusoknak küldött alkotói visszajelzésekből származik. A valósággal való minden hasonlóság sajnos nem a véletlen műve. (A szerk.)
Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó testvérpárja mindvégig a realitás és a képzelet határmezsgyéjén mozog, a monológok váltakozásából épülő közvetett dialógusokat életteli párbeszédekké átszínezve, a narrációt a történésekkel változatos módokon összekopírozva.
Már a cím és a bemutató előtti napokban nyilvánosságra került videórészlet alapján sejteni lehetett, hogy ez egy olyan előadás lesz, amelyről sokat fognak beszélni, és amely erősen meg fogja osztani a közönséget.
Jenna Jalonen és partnere, Jonas Garrido Verwerft saját határaik kitolásával tolja ki a másik határait a BEAT ‘I just wish to feel you’-ban, míg Cserepes Gyula egy színpadi rituálét megalkotva teszi lehetővé a révület megtapasztalását új bemutatójában.
